2024.04.18, Csütörtök

Aszódon is van már kormányablak

2016.05.23. 11:11

Pest Megye legújabb -immár tizenhetedik- kormányablakát Aszódon nyitották meg.

Hirdetés

Pest Megye legújabb -immár tizenhetedik- kormányablakát Aszódon nyitották meg. Az ünnepélyes átadón beszédet mondott Tarnai Richárd, a Pest Megyei Kormányhivatal kormánymegbízottja, Vécsey László országgyűlési képviselő és Ignácz István, a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatalának elnöke.

A Járási Hivatal épületének alsó szintjén, az egykori okmányiroda helyén alakították ki azt a modern közigazgatás feltételeinek megfelelő irodát, amely mostantól több mint másfélezer ügyben nyújt segítséget az aszódi, a környékbeli és az éppen csak erre járó állampolgároknak.

Vécsey László, a térség országgyűlési képviselője ünnepi beszédében a közigazgatás évek óta folyó átalakításáról szólva elmondta, hogy „ügyfélbarát, átlátható, gyors és minőségi szolgáltatást akar nyújtani az állam a kormányablakokon keresztül az emberek számára, ezért a jövő évi költségvetésben további 6,2 milliárd forint áll rendelkezésre az átalakítás folytatására és befejezésére”.

A személyes megjelenést igénylő ügyekben fontosak a kormányablakok, ezzel kapcsolatban Ignácz István, a KEK KH elnöke szólt többek közt arról is, hogy „sok esetben már otthonról az ügyfélkapun keresztül is intézhetjük a dolgainkat, de amikor a jelenlét is szükséges, akkor kell megteremteni a komfortérzetet és az irodák kényelmét, otthonosságát. E mellett szükséges, hogy a munkatársak ne érezzék kényszernek a polgárok érdekében végzett munkát”.

Tarnai Richárd kormánymegbízott ünnepi beszédében úgy fogalmazott, hogy „a toldozott-foltozott, folyamatosan szerelt dolgok nemcsak a családban, például a gyermekek kerékpárjai esetében drágábbak, hanem ugyanígy a közigazgatásban is többe kerül a folyamatos javítgatás. Ezért a kormány a profibb, korszerűbb és praktikusabb ügyintézést támogatja, amely egyúttal hosszú távon olcsóbb is.” Köszönetét fejezte ki a kivitelezőknek és azoknak, akik a kormányablak elkészültét támogatták.

Reményét fejezte ki, hogy a gyönyörű külső-belső majd ugyanilyen tartalommal is párosul az új Aszódi Kormányablak mindennapjaiban.

(Pest Megyei Kormányhivatal)

Galéria

FókuszbanKormányablakAszód

Ajánljuk még