2024.03.28, Csütörtök

Átadták a Gödöllői Kormányablakot

2016.06.09. 16:25

Június 9-én hivatalosan is átadták a Gödöllői Kormányablakot a Kotlán Sándor utcában, így a Gödöllői Járási Hivatal Okmányirodája a továbbiakban ezen a néven működik tovább.

Hirdetés

Június 9-én hivatalosan is átadták a Gödöllői Kormányablakot a Kotlán Sándor utcában, így a Gödöllői Járási Hivatal Okmányirodája a továbbiakban ezen a néven működik tovább. A cél, hogy egy helyen, kiszélesített szolgáltatások álljanak a lakosok rendelkezésére. Mint ismeretes, a 2013. január 1-jével felállított járási hivatalok a kormány szervezeti egységeiként működnek, minden tekintetben hozzájuk tartoznak és nem az önkormányzatokhoz. A kormányablak- rendszer (ahogy a nevében is benne van) ugyancsak a kormány fennhatósága alá tartozik, természetesen a gödöllői is.

A megnyitón Gémesi György polgármester többek között elmondta: a város annak idején felvette a kapcsolatot a Pest Megyei Kormányhivatallal, s megkérdezte, hogy a járási hivatal az újjáépített házat kívánja-e majd ugyanúgy közösen használni a polgármesteri hivatallal, mert ha igen, akkor arányos módon részt kell vennie a beruházás finanszírozásában. A kormányhivatal azonban ezt a lehetőséget visszautasította és ekkor döntöttek úgy, hogy kiköltöznek a Kotlán Sándor utcába.
Vécsey László, a körzet országgyűlési képviselője szerint a kormányablaknak két alappillére van: az egyik a hatékony, gyors ügyintézés, ahol egy helyen kibővített szolgáltatási körökkel várják az ügyfeleket (mindez pedig kiegészül az ott dolgozók ügyfélközpontúságával), a másik pedig az informatikában rejlő lehetőségek kiaknázása.
Tarnai Richárd, Pest megyei kormánymegbízott beszédében kiemelte: a kormányablakok jól működnek, ahol alapvető jelentőséggel bír a lakosságbarát-szolgáltatás megközelítése. A Gödöllői Kormányablak az átlagnál nagyobb ügyfélkörrel rendelkezik, így időnként elfordulhatnak apróbb kellemetlenségek, amiért a lakosság türelmét kérik.

forrás: godollo.hu

Galéria

GödöllőFókuszbanKormányablakügyintézésügyintézés

Ajánljuk még