2024.04.19, Péntek

Klímaváltozás: most már a világgazdaság főszereplői is nyomják a vészcsengőt

forbes.hu, pestpilis.hu

2018.12.10. 17:34

Hogy a Föld végveszélyben van, eddig nem vitte át az ingerküszöböt. Viszont az, hogy a világgazdaságot minden eddiginél nagyobb csapás fenyegeti, már elegendő volt egy 32 ezer milliárd dollárt tömörítő nyilatkozathoz.

Hirdetés

A fosszilis termelés nemzetközi megadóztatását javasolja egy 415 tagot számláló befektetői közösség – írja a Forbes a The Guardian cikkére hivatkozva. A többek közt az AXA, az Aviva és a Zurich is által aláírt globális befektetői állásfoglalás, a Global Investor Statement mögé olyan befektetők sorakoztak fel, akik összesen 32 ezer milliárd dollárt mozgatnak meg. Összehasonlításképpen Magyarország éves bruttó hazai kibocsátása, vagyis GDP-je 2016-ban 124 milliárd dollár volt.

Az ENSZ katowicei klímaügyi csúcsának második hetén kiadott nyilatkozat arra figyelmeztet, hogy a klímaváltozás gazdasági hatása a 2008-as válság hatásainál is sokkal pusztítóbb lehet.

A Schroders nevű befektetéskezelő előrejelzése szerint éves szinten 23 ezer milliárd dollár veszteség a tét.


Az átállás gazdaságilag is megéri

A nyilatkozat tagjai szerint a fosszilis termelés nemzetközi megadóztatása kellő nyomást gyakorolna az egyes országok gazdaságára a gyors zöld átállás érdekében. „Ha nem cselekszünk időben, nemcsak a bolygónkat tesszük tönkre, de a gazdaságunkat is” – idézi a cikk a tömörülést.

A The Guardian külön idézte Thomas DiNapolit. A New York-i State Common Retirement Fund képviselője a végső célként a széntüzelésű erőművek világszintű bezárását tűzte ki. Ez elsőre munkahelyvesztésekkel jár, de hosszú távon az átállás több állást teremt, mint amennyi eddig van. „Egy széndioxid-szegény gazdaság számtalan befektetési lehetőséggel kecsegtet” – mondta, hozzátéve, hogy azok, akik ignorálják a világ változásait, saját maguk alatt vágják a fát.


A támogatások beszüntetését is szorgalmazzák

„A befektetők, mint ahogy a PKA is, kihátrálnak a széniparból annak pusztító következményei, alacsony hozama és egészségkárosító hatása miatt” – mondta Peter Damgaard Jensen, a dán PKA befektetési alap igazgatója. A befektetők szorgalmazzák a széniparon túl az olaj- és földgáziparnak nyújtott állami támogatások beszüntetését is. Az ENSZ szerint csak ezzel a lépéssel 2030-ra 10 százalékkal csökkenne a világ széndioxid-kibocsátása.

Ugyanakkor nem mindenki ért egyet a szén mellőzésével: az amerikai kormány képviselete a „tiszta szén” mellett teszi le a voksát, várhatóan a csúcson is ezzel a eljárással érvelnek majd.

Fókuszbanélhető életvilággazdaságFöld bolygóemberiség

Ajánljuk még