2024.03.29, Péntek

Tízmilliárdos beruházást indított a Siemens Budapesten

magyarepitok.hu

2017.06.20. 10:28

A 12 500 négyzetméternyi új gyártóterületen titánium alapú turbinalapátokat gyártanak majd a fővárosban.

Hirdetés

Letették az alapkövét a Siemens Zrt. mintegy tíz milliárd forintos beruházásának Budapesten, melynek célja a német vállalat Power and Gas üzemének bővítése. A fejlesztéssel a jelenlegi gyártóterületet 2500 négyzetméterrel növelik, emellett egy 10 ezer méteres új gyártócsarnokot is építenek.

A Merkbau Kft. kiviteleezésében létrejövő kapacitásával a Simens titánium alapú turbinalapátokat gyárt majd a legmodernebb technológiával.

Szíjjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az alapkőletételen elmondta, a Siemens a világ egyik legnagyobb gépipari vállalataként összesen 289 termelőegységgel rendelkezik, 351 ezer munkavállalót foglalkoztat. Úgy fogalmazott, a mostani beruházást nagyon kemény regionális versenyt megnyerve sikerült Magyarországra hozni.

Beszédéből az is kiderült, a projekt első ütemében 150 állás jön létre.

GazdaságMerkbau Építőipari és Kereskedelmi Kft.gépgyártás