2024.03.28, Csütörtök

A görög Athén-Píreusz kikötő felől Európába tartó kínai áruk fő útvonalának szánt pálya magyarországi része 152 kilométer hosszú.

Hirdetés

Megkezdődött a Budapest-Belgrád vasútvonal magyarországi szakaszának fejlesztése a kivitelezésre vonatkozó szerződés hatályba lépésével - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM). Legutóbb áprilisban számoltunk be a projektről a szerződés aláírása idején.

A Magyarországon kicsivel több, mint másfélszáz kilométernyi vasútépítkezést magába foglaló beruházás generálkivitelezői konzorciumának tagjai a hazai RM International Zrt., valamint a kínai a China Tiejiuju Engineering & Construction Kft. és China Railway Electrification Engineering Group (Magyarország) Kft.

 

 

Magyarország legyen megkerülhetetlen az árufuvarozásban

Palkovics László innovációs és technológiai miniszter a projekt megvalósítását irányító vállalatokkal tartott hétfői ülésen elmondta: az előkészületek ütemterv szerint haladnak, és a beruházás várhatóan 2025-re elkészülhet.

Az építőiparért felelős miniszter hangsúlyozta:

a 2021-2027-es uniós fejlesztések középpontjában a vasúti projektek állnak, a tervezők, a kutatóintézetek, a mérnöki cégek számára is megnyugtató, hogy komoly lehetőségek várnak Magyarországra.

„Az a célunk, hogy vasúti árufuvarozás tekintetében megkerülhetetlenek legyünk, ennek  egyik, több szempontból kiemelt fejlesztési területe a Budapest-Belgrád 150. számú vasútvonal magyarországi szakaszának fejlesztése” - mutatott rá.

 

2025-ben már használatba karaják venni

Elhangzott még, hogy a tervek szerint 60 hónap múlva indul meg a közlekedés az új szakaszon, mely 2025-ben már a forgalom rendelkezésére állhat majd. A vasútvonal felújításával Magyarország fogja kínálni az áruk leggyorsabb szállítási útvonalát a görögországi kikötők és Nyugat-Európa között. Emellett a Budapest és Athén közötti személyforgalomban a menetidő a jelenlegi 8 óráról kevesebb, mint a felére csökken.

A projekt megvalósításával kapcsolatos hétfői egyeztetésen részt vettek a MÁV Zrt., a generálkivitelzői konzorcium tagjai (RM International Zrt., a China Tiejiuju Engineering & Construction Kft., a China Railway Electrification Engineering Group Kft.), a FŐBER Zrt., a KTI Közlekedéstudományi Intézet Nonprofit Kft., a Kínai-Magyar Vasúti Nonprofit Zrt. képviselői, valamint Duan Jielong kínai nagykövet.

 

Számos magyar és kínai cég vesz részt a munkában

Mint korábban megírtuk a magyar szakaszon egy kétvágányú vasúti pályát adnak át, melynek tervezési sebessége 200 km/h, engedélyezési sebessége pedig 160 km/h lesz majd, tengelyterhelése pedig 225 KN. Az uniós TEN-T hálózati szabványoknak megfelelő fejlesztés összesen 152 kilométert érint majd a főváros és a déli országhatár között.

Az óriásprojektben résztvevő alvállalkozók lesznek a következő vállalatok is:

  • R-Kord Kft.
  • FormiConcept Kft.
  • Kontúr Csoport Kft.
  • RING Mérnöki Iroda Kft.
  • TSPC Kft.
  • V-Híd Zrt.
  • VASÚTVILL Kft.
  • Vasútépítők Kft.
  • MÁV FKG Kft.
  • Híd-Tám Kft.
  • FEJÉR-B.Á.L. Zrt.
  • VILLFELÉP Bt.
  • China Railway Design Corporation
  • China Railway Electrification Engeineering Group Co., Ltd.
  • CARS Engineering Consulting Corporation Limited (Bejging)
  • CRSC International Company Limited
  • Nokia Shanghai Bell Co., Ltd.
  • Huawei Technologies Hungary Ltd.
  • ZTE Hungary Ltd.
  • China Railway Electric Industries Co., Ltd.
  • China Railway No. 9 Group Co., Ltd.
  • Shanghai Civil Eingineering Group Hungary Ltd.
GazdaságBudapestMÁVvasútfejlesztésFejér-B.Á.L. Zrt.Főber Zrt.Vasútépítők Kft.BelgrádR-Kord Kft.V-Híd Építő Zrt.Vasutvill Kft.RM International Zrt.China Tiejiuju Engineering & Construction KftChina Railway Electrification Engineering Group (Magyarország) Kft.Híd-Tám Hídépítési Kft.TSPC Kft.MÁV FKG Kft.