2024.03.28, Csütörtök

Egymás után kétszer kellett felújítani Budafok műemlék kálváriáját

MTI

2016.09.14. 11:13

A Jézus keresztútjának jeleneteit ábrázoló szoborcsoportot 2015-ben már helyreállították, de alig egy héttel az átadása után súlyosan megrongálódott egy viharban, idén pedig ismeretlenek sátánista jelképeket festettek rá.

Hirdetés

Sárhegyi Zoltán, a kálváriát gondozó és használó Szent Lipót-plébániát vezető pap elmondta: a 2015-ös, 44 millió forintból megvalósult felújítás során megújult a stációk körül az útburkolat és az utcabútorok, valamint kialakítottak egy hitoktatási parkot, és megtisztították a szobrokat. A megújult kálvária azonban az átadása után egy héttel, a 2015. július 8-i viharban súlyosan megrongálódott, mert a területén lévő idős fákat kicsavarta és rádöntötte a szél.

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkársága ekkor másfél millió forintot adott a legsürgősebb kármentesítésre, hogy megakadályozzák a kálvária további pusztulását. Ezután kezdődött az újabb felújítás, amelyet a minisztériumon kívül Budafok-Tétény Önkormányzata és a plébánia is támogatott. A helyreállítás során restaurálták a szoborcsoporthoz tartozó szent sírt is.

A kálvária kálváriája azonban ekkor sem ért véget: idén nyáron ismeretlen elkövetők sátánista szimbólumokat festettek az oltárra és két szoborra. Szerencsére még tartott a viharkárt követő felújítás, és a restaurátor Módy Péternek sikerült tökéletesen eltüntetnie a vandalizmus nyomait.

 

A Stáció utcában több mint 250 éve áll kálvária

Budafok műemlék kálváriáját 1761-ben állították a helyi szőlőművesek. A három kereszt eredetileg vörösfenyőből volt, rajtuk Krisztus és a két lator festett bádogból. A keresztek előtt Szűz Mária, Mária Magdolna és Keresztelő Szent János ugyancsak festett bádogból készült alakja állt.

A közösség - a település fejlődésével - értékesebb, maradandóbb kálváriát szeretett volna, így 1808-ban elbontották a bádog korpuszokat. Ekkor készült el a ma is látható három rózsaszín márványkereszt, valamint a mészkőből készült alakok.

A megújult kálváriát Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek áldja meg szerda este keresztútjárás keretében.

HelyiBudafokrongálásfelújításszoborviharműemlék