2024.04.20, Szombat
Jelentősen bővül az újpalotai Asia Center kereskedelmi területe
facebook.com/budapest15kerulet

Jelentősen bővül az újpalotai Asia Center kereskedelmi területe

vg.hu

2017.05.24. 16:04

Megnyitja a nyugati szárny két emeletét is a kereskedők, illetve a vásárlók előtt a bevásárlóközpont vezetése, ezzel csaknem 4000 négyzetmétert adva számukra.

Hirdetés

Mintegy 4000 négyzetméternyi kereskedelmi és iroda területtel bővülne 2017 végéig az AsiaCenter, miután megnyitják a két épületből álló bevásárlóközpont nyugati szárnyának felső két emeletét a kereskedők és a vásárlók előtt. Ezt a részt korábban kizárólag rendezvényekre és kiállításokra tartották fent, most teret nyitnak új kereskedelmi profilok, szolgáltatások számára, valamint kiszolgálják az irodahelyiségek iránt megnövekedett igényt.

Az AsiaCenter 2016-ban lépett be az irodapiacra. Irodahelyiségeikből az év végéig több mint 1000 négyzetméternyi területet adtak bérbe a kereskedelmi központ felső, emeleti szintjein. Számos cég, valamint egy kereskedelmi rádió is az AsiaCentert választotta.

A plázában 2016-ban kiadott terület több mint 80 százaléka szolgáltatási, valamint iroda- és raktárhelyiségek céljára kötött szerződés, de a hagyományos kiskereskedelmi célú üzlethelyiségek területe is növekedett. 2016 végére a központban közel 400 üzlet üzemelt több mint 23 ezer négyzetméternyi kiadott összterületen.

HelyibevásárlóközpontÚjpalota