Összetett sportfejlesztésbe kezdett Újpest
lokal.hu

Összetett sportfejlesztésbe kezdett Újpest

MTI

2017.08.31. 14:00

A multifunkcionális sportcsarnok alapkőletételével kezdődött el az a program, melyben többek között jégcsarnok és curlingpálya is létrejöhet a későbbiekben.

Hirdetés

Letették az UTE Szilágyi úti sporttelepén újonnan épülő multifunkcionális sportcsarnok alapkövét csütörtökön. Az ünnepélyes eseményen Wintermantel Zsolt, Újpest polgármestere elmondta, hogy az UTE TAO-bevételeiből, önkormányzati támogatásokból, az MLSZ pályaépítési programjából, valamint kormányzati támogatásból közösen valósulnak meg a fejlesztések a 14 hektáros területen.

Az összesen 1,15 milliárd forintos beruházásból a sportcsarnok mellett egy edzőpálya is épül, valamint egy jégcsarnok és curlingpálya tervezési feladatai valósulnak meg.

Az időkapszulát Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter, Wintermantel Zsolt újpesti polgármester, dr. Zsigmond Barna Pál alpolgármester, Őze István, az UTE klubigazgatója és újpesti labdarúgó legendák, Göröcs János, Dunai Antal, Nagy László, Juhász Péter és Zámbó Sándor helyezték el. (fotó: Facebook)

Őze István, az UTE klubigazgatója ismertette, hogy az UTE létesítményrekonstrukciós programja 2010-ben kezdődött, s a már meglévő épületek felújítása után mostanra jutottak el arra a pontra, hogy terjeszkedhetnek. Reményét fejezte ki, hogy a most elkezdődött beruházás egy-másfél éven belül befejeződhet, így ezt követően további létesítményfejlesztésekre kerülhet sor.

„Szeretnénk a későbbiekben az elmúlt száz évben a különböző ipartelepek által elzárt Duna-partot megnyitni a nagyközönség előtt, és a riói olimpián nagyon sikeres kajak-kenu szakosztálynak újabb edzéshelyet adni" - mondta Őze István.

sportcsarnoksportberuházásokTAOÚjpest

Hirdetés