2024.04.20, Szombat

Ezért késted le az utóbbi napokban a vonatot!

pestpilis.hu

2017.12.14. 20:12

Az egyik legzsúfoltabb ingajárat, a Vác és Budapest között közlekedő S70-es vonatai vasárnap óta hamarabb érkeznek reggelente a megállókba.

Hirdetés

Bár a MÁV által a sajtóban terjesztett főbb menetrendváltozások közé ezek nem kerültek be, a Budapest és Vác közötti 70-es vasúti vonalon is több változást vezettek be december 10-én.

Egyrészt a Nyugatiból Vác felé közlekedő, és minden megállóhelyen megálló S70-es járat napközben a megszokott óra 11-es és óra 41-es indulása óra 15-re és óra 45-re módosult. A vonat ugyanakkor némileg gyorsult, hiszen ennek ellenére csak két perccel később érkezik be Vácra, 57-kor, illetve 27-kor.

A munkába járás miatt ettől sokkal fontosabb a másik változás, amit szintén nem jeleztek.

Eszerint Vácról az eddigi óra 04 és óra 34 helyett óra 02 és óra 32 az indulás ideje. Ez azt jelenti, hogy az érintett összes településen – többek közt Sződ, Göd, Dunakeszi és Rákospalota különböző megállóhelyein - két perccel hamarabb jelenik meg reggel a vonat, mint azt megszokhatták az egyik legzsúfoltabb ingajárat utasai.

VácDunakesziHelyivasútGödSződ