2024.03.28, Csütörtök

Elkezdődött a csepeli birkózóakadémia építkezése

mti, magyarepitok.hu

2018.03.13. 14:01

A kivitelezés első szakaszában a 4000 négyzetméteres központi sportcsarnok készül el, majd az építkezés során többek között kollégiumot és képzési központot is átadnak.

Hirdetés

Letették a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia alapkövét kedden, az épület a tavaly decemberben meghirdetett pályázat alapján készül el.  Az összesen mintegy 4,5 milliárd forint költségű fejlesztés első ütemében a 4000 négyzetméteres sportcsarnok épül fel, ezt követi majd a 130 fős kollégium, valamint a képzési központ, a sportrehabilitációs centrum és a vendégház kialakítása.

 

Az Akadémia Duna felőli nézete

A háromemeletes központi létesítmény első szintjén a Csepeli Birkózó Világ kap helyet, három szőnyeges edzőcsarnokkal, öltözőkkel, szaunával és pihenőhelyiségekkel, illetve itt lesz majd a Csepeli Birkózó Club is.

 

Félezren szurkolhatnak a lelátóról

Az emeleten egy 500 fős lelátóval körülvett csarnokot alakítanak ki. A kűzdőtéren összesen kilenc szőnyeg lesz, melyek közül három megfelel majd a nemzetközi versenyek szabványainak is. A galériaszinten többek között oktató-, konferencia-, és rendezvényteret, valamint a Kis-Dunára néző vendéglátó teraszt adnak át.

 

Az Akadémia oldalnézetből

Az építkezés során ezen felül összesen közel 7 ezer négyzetméternyi utat és parkolót alakítanak ki, térkőburkolattal 2,7 ezer, aszfaltfelülettel pedig 4,1 ezer négyzetmétert fednek le.

 

HelyiBudapestsportcsarnoksportberuházásokCsepel