2024.03.29, Péntek

Gyökeresen megújul Rákos, Gödöllő és Hatvan vasúti közlekedése

mti, magyarepitok.hu

2018.03.10. 12:01

A közel 150 milliárdos beruházás 53 kilométernyi pályaszakaszt és 14 állomást újít meg, átépül Gödöllő HÉV-végállomása.

Hirdetés

Szombaton délelőtt Gödöllőn letették a Budapest-Hatvan vonalszakasz korszerűsítésének, valamint az ETCS2 közlekedésbiztonsági vonatbefolyásoló rendszer kiépítésének alapkövét. A beruházó NIF Zrt. korábbi közlése szerint 2020 év végére a teljes átépített vonalszakaszon 100-160 km/órás sebességgel közlekedhetnek majd a vonatok.

A beruházás közel 150 milliárd forint értékben, három projekt keretében valósul meg 53 kilométer hosszan, 14 állomást megújítva – derült ki az eseményen Szabó Zsolt, NFM-államtitkár szavaiból. A fejlesztés kormányzati támogatás mellett több európai uniós alap közös finanszírozásával jön létre.

Az alapkőletételen Somodi László, a NIF Zrt. vasútfejlesztési igazgatója elmondta, a kivitelező már megkezdte az Isaszeg-Gödöllő szakaszon a pályaépítési és felsővezeték építési munkálatokat.

 

Átépítik Gödöllő HÉV-végállomását, 17 kilométernyi zajfédőfal is épül

Ahogy az korábbi cikkeinből kiderült, a szóban forgó vonalon

  • egyrészt a Strabag Vasúttechnika Kft. és a Belfry PE Kft. kivitelezésében a Budapest 17. kerületében található Rákos nevű megálló és Gödöllő között újítanak fel, valamint építenek át egy 25 kilométeres szakaszt 62 milliárd forintból. Megújul Városszélitelep, Rákosliget, Rákoscsaba-Újtelep, Rákoscsaba, Pécel, Isaszeg, Gödöllő Államitelepek megállóhelye. Emellett egy új megálló is létesül, valamint 17 kilométer hosszan zajvédőfal is épül.
  • Márészt korszerűsödik a vasúti pálya a Gödöllő és Hatvan közötti 28 kilométeren, a nettó 65 milliárd forintos projektben nő a pálya sebessége, új felüljárók, P+R parkolók és állomási előterek épülnek. Ezeket a munkákat a Swietelsky Vasúttechnika Kft. kivitelezi. Korszerűsítik Gödöllő, Aszód, Máriabesnyő, Bag, Hévízgyörk, Galgahévíz, Tura állomásokat és megállóhelyeket. Bagon új gyalogos felüljárót és új felvételi épületet is építenek.

Gödöllőn új különszintű közúti átjáró épül, két helyen a meglévő közúti felüljáró megújul, megvalósul a HÉV végállomás átépítése.

  • A harmadik részfeladatot a Rákos-Hatvan szakasz biztosítóberendezéseinek kivitelezési munkálatai képezik. A kivitelezést a Thales Austria GmbH és Thales Rail Signalling Solutions Kft végzi nettó 23,559 milliárd forintért.
vasútfejlesztésGödöllőHelyiStrabagHatvan