2024.03.28, Csütörtök

Már tervezik a II. kerület új szakrendelőjét

ted.europa.eu

2018.10.08. 16:42

Halad az Egészséges Budapest Program: készülnek a II. kerületben építendő, közel 15 ezer négyzetméteres rendelőintézet kiviteli tervei.

Hirdetés

A II. kerületi önkormányzat tervezési szerződést kötött a Középülettervező (KÖZTI) ZRt.-vel a Frankel Leó út 80-82. alatt építendő új rendelőintézetre. A KÖZTI biztosítja majd a kivitelezés során a tervezői művezetést is, a szerződés értéke nettó 176,8 millió forint.

A rendelőintézet megvalósítására az Egészséges Budapest Program keretében kerül sor: az épületben összevontan fogják biztosítani a jelenleg hat különböző helyen üzemeltett II. kerületi járóbeteg szakellátást. A beruházást egy évvel ezelőtt jelentette be Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter.

A közbeszerzési értesítő szerint a kivitelezés tervezett, becsült értéke nettó 4 milliárd 97 millió forint, emellett pedig további 1,15 milliárd forintot költenek majd a szükséges orvostechnológiai és egyéb eszközök beszerzésére. Az épület 14.917 m2 hasznos alapterületen épül meg a terepszint alatti parkolóval együtt.

egészségügyi fejlesztésHelyiII. kerülettervezésEgészséges Budapest ProgramKözti Zrt.