2024.03.28, Csütörtök
Az utolsó munkák is lezárultak a Budapest-Pozsony autópálya legújabb szakaszán
Fotók: Bernát Benjámin/magyarepitok.hu

Az utolsó munkák is lezárultak a Budapest-Pozsony autópálya legújabb szakaszán

magyarepitok.hu

2020.06.26. 12:10

Az autós forgalomnak már decemberben átadott 14,5 kilométernyi 2x2 sávos út utolsó befejező munkáival is elkészült a Strabag.

Hirdetés

Ünnepélyes projektlezáró eseményt tartottak az M1-est a szlovák határral összekötő M15-ös márialigeti pihenőhelyén. A 2018 februárjában elrajtolt fejlesztésben 14,5 kilométernyi autópályát épített a Strabag Építő Kft. és a Strabag AG. Miután a koronaélen belül a forgalom használatba vehette tavaly decemberben a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF) beruházásában elkészült szakaszt, most az utolsó befejező munkákkal is elkészültek.

 

 

A fejlesztésnek köszönhetően Budapesttől Prágáig végig négysávos úton lehet haladni: a Rajkáig az M15-ösön Szlovákiába lehet közvetlenül autópályán menni, onnan pedig Pozsonyt érintve egészen Prágáig tart az út.

 

A képre kattintva galéria nyílik.

 

Vasúti átkelőket és hidakat is fejlesztettek

Az immár teljesen lezárult építkezésen a korábban csak kétszer egysávos utat kétszer két sávosra bővítették. A határátkelő akadálymentesítését is elkészült, valamint megújultak az eddig használt sávok. Ezzel együtt

  • hét új műtárgyat adtak át: ezek közül kiemelkedik a MÁV Hegyeshalom-Budapest és a GYSEV Rajka-Hegyeshalom vasútvonalak feletti felüljárók, ileetve a Lajta folyó hídja.
  • A szakaszon megújult továbbá 19 másik műtárgy is
  • és két csomóponton is dolgoztak.

 


A visegrádi országok kapcsolata is javul

Az eseményen az Innovációs és Technológiai Minisztérium közlekedésért felelős helyettes államtitkára is részt vett. Tóth Péter elmondta, a hazai úthálózat fejlesztése 3200 milliárd forintból valósul meg 2024-ig, ebből 1800 milliárd forint hazai költségvetési forrás. Kiemelte még: a fejlesztések fő célja, hogy a megyei jogú városok és a kiemelt gazdasági területek bekapcsolódjanak a gyorsforgalmi hálózatba, az autópályák és autóutak elérjenek az országhatárt,

továbbá az ország bármely településéről fél órán belül elérhető legyen egy négysávos út.

 

Tóth Péter államtitkár

Nagy István agrárminiszter, a térség országgyűlési képviselője arra hívta fel a figyelmet, hogy az M15-ös autópálya segíti a visegrádi országok kapcsolatát. "Korábban nehézséget okozott, hogy nem volt rendes közúti összeköttetés, december óta azonban autópályán lehet eljutni Budapestről Pozsonyba és Prágába" - tette hozzá.


A decemberi forgalomba helyezés óta nem volt baleset

Vizi Norbert, a NIF Zrt. projektiroda vezetője emlékeztetett, a 19,5 milliárd forintból autópályává bővített M15-ös úton tavaly decemberre elkészültek azokkal a munkálatokkal, amelyek lehetővé tették, hogy a sztráda minden sávját át tudták adni a forgalomnak. Az elmúlt fél évben egyebek mellett a vízelvezetést építették ki, összekötő utakat és járdát alakítottak ki az egykori rajkai határátkelő épületénél, emellett beüzemelték az üzemi hírközlési rendszert.

 

 

Kiss Vince rajkai polgármestere rávilágított, hogy 2×2 sávra bővítés következtében az út biztonságosabbá vált, és ennek köszönhetően az elmúlt fél évben nem történt baleset. "Szeretném kiemelni, hogy a beruházást végző szakemberek figyelembe vették a települések kéréseit, és a gazdaságfejlesztési lehetőségeket biztosítva kötötték be azokat az autópályába" - tette hozzá.

Galéria

HelyiútépítésStrabagautópályaNemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF)M15-ös autópályaRajka