2024.03.29, Péntek
Kollégiumfelújítás Budapesten: közel ötszáz új férőhelyet adnak majd át
Borítókép: elte.hu

Kollégiumfelújítás Budapesten: közel ötszáz új férőhelyet adnak majd át

magyarepitok.hu, TED

2021.09.15. 14:03

Az Épkar munkájával folytatódik az ELTE Márton Áron Szakkollégiumának fejlesztése.

Hirdetés

Elkezdődik az Eötvös Loránd Tudományegyetem nagyszabású, Márton Áron Kollégium és Szakkollégium (MÁSZ) három épületének és annak környezetére kiterjedő komplex felújítási programjának második üteme. Az ELTE III. kerületben található kollégiumának korszerűsítési munkái a felújítással érintett nettó 9523 m2 alapterületen valósulnak meg. - derül ki a TED szerdai tájékoztatójából.

 

Az „A”, „C” és „E” épületekre, valamint a tornaterem és a karbantartó épületekre kiterjedő teljes építészeti, tartószerkezeti, épületgépészeti, illetve villamossági munkák kivitelezését nettó több mint 6 milliárd forintból az Épkar Zrt. végzi el.

Szintén az Épkar Zrt. munkájával valósult meg a kollégium első ütembeli felújítása, amely a teljes „B” és „D” épület komplex korszerűsítését foglalta magába, amelyek során többek között a

  • B épületben megújult a földszint és a 1-4. emelet, amire magastetőt építettek,
  • A D épületben felújították a földszintet és az első emeletet, amire szintén padlástért építettek,
  • az épületet hőszigetelték, nyílászárókat cseréltek, 2 db új személyfelvonó liftet telepítettek,
  • illetve közművezetékeket is előkészítettek a 2. ütemben megvalósuló épületszárnyak szennyvízhálózati bekötéseihez.

Az első ütemben felújított épületeket tavaly szeptemberre már át is vehették a kollégium lakói, ahogy erről a MÁSZ hivatalos honlapján be is számolt.

Új tetőszintekkel és számos új parkolóval is bővül a kollégium

A projekt második üteme ezúttal magába foglal

  • részleges tartószerkezeti beavatkozásokat,
  • komplex belső építészeti,
  • gépészeti és elektromos felújítási munkákat,
  • az épület teljes utólagos hőszigetelését,
  • a homlokzati nyílászárók cseréjét
  • és 2 db új személyfelvonó lift telepítését is.

Ezen felül akárcsak az első ütemben, a felújítást követően tetőszintet alakítanak ki a „C” és az „E” épület legmagasabb szintjére való ráépítéssel.

A korszerűsítési projekt az épületeken kívül kiterjed még a telken belül 38 db új parkoló, és az ahhoz kapcsolódó utak kivitelezésére, térvilágítás kiépítésére, illetve kertészeti, kertépítészeti kivitelezésekre.

A külső munkálatok részeként még megvalósul a telken belül az I. ütemben előzőleg megépült közművezetékekre csatlakoztatva mindhárom épülethez, valamint a tornaterem és a karbantartó épülethez a szennyvízvezetékek kiépítése is.


Több száz új diák befogadására lesz alkalmas a „C” épület

A jelen ütemben tervezett komplex felújítás legjelentősebb része, hogy a „C” épületben mintegy 470 bentlakásos kollégiumi férőhelyet fognak kialakítani többféle szobatípus kivitelezésével. A szárnyban létrejön:

  • 23 db, összesen 38 fő befogadására alkalmas önálló fürdőszobával rendelkező szoba, illetve betegszoba,
  • 216 db, összesen 432 fő befogadására alkalmas közös fürdőszobával rendelkező szoba,
  • illetve irodai és kiszolgáló helyiségek, azon belül 140 db mosdóval, wc-vel és zuhanyzóval ellátott önálló fürdőszoba.

Az „A” épületben mindemellett pedig kialakítanak 4 db vendégszobát, több közösségi termet, egy nagy színházteremet, valamint számos vizesblokkot is.
 

Száznál is több napelemet szerelnek fel, és akadálymentesítik is a campust

A kollégium energiahasznosítás szempontjából is modernebb lesz, ugyanis a tervek szerint az erősáramú rendszerhez visszatáplálással csatlakoztatva 168 db, összesen 50kW-os összteljesítményű napelem telepítését is elfogják végezni.

Nem csak ebben nyilvánul majd meg a korszerűsítés, a megújult szárnyakban fő szempont az is, hogy az épületegyüttes teljes akadálymentesítését megvalósítsák.

Ez két részben nyilvánul majd meg:

  •  A „C” épületszárnyban 6 db födém átbontásával új vasbeton szerkezetű kettős liftaknát építenek be, melyben 1 db 13fő/1000 kg és 1 db 8fő/630 kg kapacitású személyfelvonó fog üzemelni.
  • Az „A” épületben egyaránt akadálymentesé teszik a vizesblokkokat és a bejáratot, továbbá a közlekedőknél is az előírásoknak megfelelően fogják kialakítani a burkolatokat és a közlekedő felületeket a mozgásukban korlátozottak számára.
HelyiépületfelújításBudapestÉpkar Zrt.oktatási beruházáskollégiumfejlesztésELTE