2024.03.28, Csütörtök

Ma óránként indul a varázslatos budafoki pincevilágot bemutató járat

MTI, pincejarat.hu

2017.06.03. 06:27

A Budafoki Pincejárat szombaton ismét a hatalmas, látványos pincékhez, borászatokhoz és kiállításokhoz szállítja az érdeklődőket a Stadionoktól.

Hirdetés

A pincejárat először május 13-án indult el, mostantól pedig minden hónap első szombatján közlekedik. Deutsch Anita, a Budapest Bornegyede program művészeti vezetője az M1 aktuális csatorna pénteki adásában elmondta: a programkínálatban nemcsak borkóstolók és pinceséták, hanem műteremlátogatás, jazz- és a blueskoncertek is szerepelnek. Június 3-án két művésztelep is kinyitja kapuit, valamint a látogatók muzeológus vezetésével tekinthetik meg a barlanglakásokat.

Kiemelte: a mintegy 100 kilométer hosszú és 3-6 méter széles budafoki pincehálózat sok műemléki elemet tartalmaz, példaként említette a Seybold-Garab Pincében található, üvegcsempével bélelt cementhordót.

A Stadionoktól óránként induló buszjárat, mely ezer forintos jegyárért igénybe vehető, a belvárosban a Ferenciek terén áll meg, majd a budafoki helyszíneket érinti. Az első járat reggel 10 órakor, az utolsó este 8 órakor indul Budapestről.

HívogatópezsgőborprogramokBudafokbusz