2024.03.29, Péntek

Megynyílt a Tavaszi Tárlat a Stefánia-szoborkertben

magyarepitok.hu

2018.04.19. 15:01

Az A-Híd Zrt. a Magyar Kultúra Egyesülettel és a Honvéd Kulturális Központtal közösen tette lehetővé, hogy a kortárs művészetet támogató szobortárlat a Stefánia Palota kertjének félévente megújuló állandó része lehessen.

Hirdetés

A fővárosi Stefánia Palota kertjében immár negyedik alkalommal mutatják be a kortárs képzőművészek alkotásait egy állandó tárlattal. A minden ősszel és tavasszal részben lecserélődő elemekből álló kiállítás a köztéri szobrok bemutatását tűzte ki egyik fő céljául, az idei Tavaszi Tárlatot kedden 18 órakor nyitották meg a műemléképület Báró Atzél Béla termében.

 

A képre kattintva galéria nyílik.

 

A kulturális eseményt többek között az A-Híd Zrt. támogatásával valósították meg idén is: az építőipari vállalattal együtt a Stefánia Palotát gondozó Honvéd Kulturális Központ és a tárlat szervezésében oroszlánrészt vállaló Magyar Kultúra Egyesület együttműködése teszi lehetővé a kiállítás fenntartását. 

 

Klacsmann Péter

 

Most tavasszal harminckét alkotó közel félszáz munkáját lehetett megtekinteni, a megnyitón ezeket az alkotásokat mutatta be egy virtuális tárlatvezetésen Klacsmann Péter kurátor. Az eseményen kiderült, immár egyre több külföldi szobrász is képviselteti magát a szoborkertben: idén szlovén szobrászok műveit is kiállítják a temesvári születésű Ingo Glass és a hazai művészek alkotásai mellett.

 

A köztéri szobrok szervezik a teret

P. Szabó Ernő művészettörténész a kiállítás szakmai bemutatása során rámutatott arra, hogy a kortárs szobrok gyakran nem csupán díszítik, hanem szervezik is a teret. A Új Művészet folyóirat főmunkatársa elmondta, az elmúlt évek kezdeményezéseiből látszik, hogy a főváros még nem teljesen érett meg arra, hogy szabadtéri ideiglenes kiállításokkal találjanak helyet a szobroknak. Miután többször is megcsonkították a Belvárosban szabadtéren elhelyezett alkotásokat, a Stefánia Palota kertjében tartott tárlatban biztonságban vannak - fejtette ki.

 

P. Szabó Ernő

 

A hidaknak is van művészete

Sal László, az A-Híd Zrt. vezérigazgatója a kiállítás történetéről elmondta: bár Klacsmann Péter hosszú ideje megálmodta már az tárlatot, a helyszín keresése időbe tellett. Miután a Magyar Honvédség, egy civil szervezet és egy magáncég összefogásával a Stefánia-kertben létre tudták hozni a kiállítást, hisz abban, hogy ez sokáig fogja szolgálni a kortárs képzőművészetet – tette hozzá.

 

Sal László

A cégvezető rámutatott: az építőiparnak is van művészeti vonása, mivel a szakma művelői számára lehetővé teszi, hogy többek között hidakon és épületeken keresztül fejezhessék ki magukat. Sal László elmondta: azt gondolja így kötelesség az is, hogy lehetőséget adjanak művészeknek, szobrászoknak, hogy be tudják mutatni alkotásaikat. Bészédjében kitért az A-Híd más társadalmi tevékenységeire is: elmondta, a vállalat a sportot is támogatja, illetve minden évben felújítanak egy Nepomuki Szent János szobrot. Idén ez részben nemzetközivé vált, hiszen most a Felvidéken restaurálnak egy, a hidak és hídépítők védőszentjét ábrázoló alkotást.

 

 

Az A-Híd székházának kertjében is szintén állandó díszként van jelen egy jelentős közlekedési műemlékekből álló gyűjtemény – mutatott rá ezt követően Sal László. Többek között a budapesti hidak a második világháború után vissza nem épített elemei, szobrai láthatóak az épület kertjében. Az Erzsébet híd Turulmadarát, illetve a Szabadság hídról és a Margit hídról származó emlékeket is itt állítottak ki, valamint egy nullás kilométerkő is megtekinthető.

 

 

Az eseményen a vezérigazgató lapunknak elmondta: nem annyira gyakori, hogy új szobrok kerülnek a közterekre, ezt is próbálja segíteni a vállalat azzal, hogy a Stefánia Palota kertjében található kiállítást támogatja. Így több lehetőséget kaphatnak a művészek arra, hogy bemutathassák alkotásaikat.

 

Borkóstolóval zárult az est

Az esemény második felében Klacsmann Péter kurátor vezetésével virtuális tárlatvezetést tartottak. Itt a művészek közül azok, akik jelen voltak, személyesen mutatták be pár szóban a műveiket. A megnyitót borkóstoló zárta, melyen a szintén a Híd-cégcsoporthoz tartozó Lajvér-borászat termékeit kóstolhatták meg az érdeklődők.

 

 

Galéria

HívogatókiállításBudapesttársadalmi felelősségvállalásA-Híd Zrt.