2024.03.29, Péntek

Idén lesz 170 éves a Budapest-Vác közötti vasútvonal

2016.05.15. 13:03

Idén lesz 170 éves a Budapest-Vác közötti vasútvonal. Ebből az alkalomból július 15-én nosztalgiavonat indul a két város között.

Hirdetés

Idén lesz 170 éves a Budapest-Vác közötti vasútvonal. Ebből az alkalomból július 15-én nosztalgiavonat indul a két város között.

Július 15-én lesz 170 éve, hogy felavatták a Pest és Vác közötti vasútvonalat. Akik idén július 15-én szállnak fel a Nyugati pályaudvaron a Vácra induló nosztalgiavonatra, annak   reformkori időutazásban lehet része. Az érkező utasokat fúvós zenekar fogadja majd a barokk kisvárosban. A reformkort utcaszínházi előadásokkal, rikkancsokkal, fröccsös-boros-sörös mulatozással és utcatárlattal idézik meg. Lesz jelmezverseny is.

 

Az érdeklődők megtekinthetik a város nevezetességeit, köztük a püspöki palotát és az ország egyetlen diadalívét, amelyet 1764-ben emeltek Mária Terézia látogatása alkalmából.

A Kúria középkori épületének pincéjében bortörténeti kiállítás látogatható, a földszinten Sajdik Ferenc karikatúrái idézik fel a város történetének fontos pillanatait.

A gasztronómia sem marad ki a középkort megidéző forgatagból: a város éttermei és cukrászdái 19. századi receptek alapján készített fogásokat kínálnak.

forrás: turizmus.com

Galéria

VácHelyivasútnosztalgiavonat