2024.03.29, Péntek

Kitárt kapuk napja a ceglédi Fogyatékos Otthonban

2016.04.24. 14:51

Kitárt kapuk napját tartották a Molnár Mária Református Fogyatékos Otthonban.

Hirdetés

Kitárt kapuk napját tartották a Molnár Mária Református Fogyatékos Otthonban. A nyílt napon a családtagok és a gondnokok betekintést nyertek az intézmény tevékenységébe és bepillanthattak a lakók életébe. A fogyatékkal élők kedves műsorral készültek a vendégeknek.

Fontos, hogy a szülők és az érdeklődők betekinthessenek az otthon életébe. A látogatási időn kívül is szeretnének erre lehetőséget biztosítani, így nyílt napot szerveztek - mondta el az intézményvezető, Birinyi Márk. ,,Ízelítőt kapnak abból, hogy milyen egy konduktív terápia, megnézhetik, hogy milyen a kézműves foglalkozáson vesznek részt a gyerekek és a gyógypedagógusok munkájába is be lehet tekinteni. Sok szülőt érdekli az, hogy a gyermekével milyen fejlesztő tevékenységet folytatunk itt az intézményben, erre most lehetőség van." - fogalmazott a Molnár Mária Református Ápoló-Gondozó Otthon intézményvezetője.

A nyílt napon a szülők személyes kapcsolatba kerülhetnek az ellátókkal. Ez mindkét fél részéről lényeges. ,,A gyerekek nagyon várták már ezt a napot. Több műsorral is készültek. Már rögtön az elején a megnyitón lesz egy rövid műsor, amiben énekek, versek hangzanak el. Ezen túl a kézműves foglalkozásokon elkészített alkotásaikat is megvásárolhatják itt a szülők." 

Az otthonban a délelőttök folyamán különböző fejlesztő órákon vesznek részt az ellátottak. Ebéd után pedig szabadidős foglalkozásokon alkothatnak, vagy ha jó az idő kirándulni viszik őket. ,,Nagyon sokszor segítséget nyújtunk a szülőknek, hiszen itt megfelelő ápolást, gondozást kap a gyermek és fejlesztésben részesül. Nem biztos, hogy a családban ez sikerül, bármennyire is szeretnék megadni. Hiszen sok a dolguk és elfáradhatnak néha a szülők is. Itt pedig intézményi keretek között meg tudunk segíteni." - mondta el Birinyi Márk.

Nagy öröm, hogy hamarosan új terápiákban és fejlesztésekben is részesülhetnek a gyerekek - tette hozzá az intézményvezető. Lovas és kutyás terápiára is lesz lehetőség, ami a lakók számára egy igazi felüdülés.

forrás: cegled.hu

Galéria

Helyifejlesztés