2024.04.18, Csütörtök

Másfél éven át minden harmadik nap maratont fut egy brit férfi

MTI

2017.08.18. 20:11

Ráadásul majdnem a világ összes országát bejárja ezalatt. Az emberfeletti akcióval a prosztatarák kutatására gyűjt pénzt.

Hirdetés

Jótékony célból 550 nap alatt 196 országban fut maratont egy brit férfi, aki a prosztatarák kutatására akar pénzt gyűjteni akciójával. Nick Butter összesen hozzávetőleg 8260 kilométert tesz meg, egy-egy országban azonban csak 60 órát tölt majd el. Előtte még senki sem teljesített ehhez hasonlót.

A világ csaknem összes országát érintő maratonsorozattal 250 ezer fontot (83,14 millió forintot) akar összegyűjteni. Útja során háborús zónákat és politikailag instabil országokat is érinteni fog, megküzd majd a Szahara forróságával és az Antarktisz hidegével.

Tervei szerint családoknál fog megszállni, vagy ha biztonságos, a vadonban fog táborozni. Útja során 220 repülő- és 45 vonatjáratot vesz majd igénybe, 90 vízum beszerzésére lesz szükség.

Nick Butter 2018. január 6-án indul, és tervei szerint 2019 júliusában érkezik haza Bristolba. A 27 éves sportoló, aki főállású futó és motivációs tréner, 309 maratont és 40 ultramaratont futott eddigi pályafutása során.

jótékonyságfutás