2024.04.20, Szombat

Egész pályás letámadásra készülnek a magyar sikerrajzfilmek

mti

2016.10.19. 22:50

Jövő szombaton országszerte 50 helyszínen 120 animációt vetítenek a rajzfilm ünnepén, ingyenesen vagy jelképes belépőkkel.

Hirdetés

„Nemes cél újra megismertetni a gyerekekkel a magyar animáció 1990-es évekkel lezáródó első aranykorának termését” – ezzel a gondolattal vezette fel az Országos Rajzfilmünnepet a fővédnöke, Henrik Irén, Dargay Attila özvegye. „A gyerekek nagyon érzékenyek és aktívak, nagyon nehéz filmet készíteni nekik” - hangsúlyozta, felidézve, hogy Dargay Attila félkész forgatókönyveit általában gyerekeknek elmesélve tesztelte, figyelve minden reakciójukat.

Az október 29-i rajzfilmünnepen a 2009-ben 82 évesen elhunyt alkotó filmjei lesznek a középpontban, köztük az első egész estés magyar rajzfilm, a Ludas Matyi. Emellett szerepel a kínálatban a Vuk, a Macskafogó, a Szaffi, a Magyar Népmesék, a népszerű Bogyó és Babóca és a Kecskeméti Animációs FilmFesztivál díjnyerteseinek válogatásai is. A jövő szombaton rendezett ünnepen országszerte több mint 50 helyszínen mintegy 120 magyar és nemzetközi, valamint klasszikus és kortárs animációval várják a közönséget.

 

Pest megyében 13 helyszín készülődik

A rendezvénynek a közösségi élmény mellett az is célja, hogy a hazai animációs műhelyek alkotásainak bemutatásával megnyerjék a szakma számára a tehetséges fiatalokat. A részletes program a rajzfilmunnep.hu oldalon olvasható. A vetítések a legtöbb helyszínen ingyenesek, másutt jelképes összegű vagy kedvezményes jegyekkel várják az érdeklődőket.

A honlap szerint a rajzfilmünnepen Pest megyében hét településen - Cegléd, Maglód, Nagykőrös, Százhalombatta, Szentendre, Szigetszentmiklós, Vác - lehet  filmeket nézni és egyéb kapcsolódó rendezvényeken részt venni (kiállítás, nyereményjáték, foglalkozás, pályázat). A fővárosban hat helyszín lesz, a 2., 4, 7., 8., 11. és 18. kerületben - a 2. kerületi Bem Moziban a Margit körúton például délután 3-tól a Vuk, az Erdő kapitánya és a Macskafogó kerül vetítésre.

Kultúrafilm