2024.03.28, Csütörtök

Megnyitotta kapuit a Hagyományok Háza a Budai Vigadóban

MTI

2018.10.06. 12:08

A 120 éves műemléképületet az Épkar 7,5 milliárd forintból rekonstruálta kevesebb, mint két év alatt.

Hirdetés

Csütörtökön átadták a felújított Budai Vigadót, mely mostantól a Hagyományok Házának székhelyeként működik. A kivitelezést az Épkar Zrt. végezte el 2017 januárjától 7,5 milliárd forintból, több évtizedes tervek alapján.

Kelemen László, a Hagyományok Háza főigazgatója ünnepi beszédében azt mondta, hogy az értékeket, eredményeket intézményesíteni kell, ennek köszönhető a Hagyományok Házának 2001-es megalapítása is. A Budai Vigadó rekonstrukciójával a Hagyományok Háza méltó körülmények között tudja ellátni feladatait - közölte a főigazgató.

A Magyar Állami Népi Együttes fellépése az átadón (fotó: MTI)

A Hagyományok Háza a Budai Vigadó felújított tereiben október 4. és 7. között táncelőadásokkal, gyermekprogramokkal és kiállításokkal is várja a nagyközönséget.

KultúraműemlékfelújításÉpkar Zrt.