2024.04.16, Kedd

Megáldották a Gödöllői Premontrei Perjelség rendházát és auditóriumát

2016.01.19. 11:03

Hirdetés

Ünnepélyes keretek között került sor január 16-án, szombaton délután a Gödöllői Premontrei Perjelség rendházának és auditóriumának megáldására.
 

A Gödöllői Premontrei Perjelség még 2013-ban kezdte el az új létesítmény munkálatait, aminek eredményeként a Premontrei Szent Norbert Gimnázium épületei mellett most elkészült az új rendház, valamint a közösségi és kulturális célokat is szolgáló, ehhez kapcsolódó kiállítási tér és koncertterem, ami Takács Menyhért, jászóvári prépost-prelátus apát, az egykori gödöllői premontrei gimnázium alapítójának nevét viseli.

A rendezvényen Thomas Handgrätinger generális apát mondott köszöntőt, melyben örömét fejezte, ki, hogy az egykori premontrei rendház és gimnázium – amit 1948-ban államosítottak -, a mai Szent István Egyetem közvetlen szomszédságában, a rendi élet élő jelenként megépülhetett az új komplexum.
Balogh P. Piusz O. Praem kormányzó perjel röviden ismertette a rendi finanszírozásban történt fejlesztés folyamatát. Mint mondta, az új létesítmény egyaránt biztosítja a munka és a fejlődés lehetőségét a rend számára, a koncertterem és a kiállítótér pedig kiváló lehetőséget ad az iskolában folyó művészeti munka bemutatására. Igaz, itt még néhány munkafolyamat hátra van, hiszen például a koncertterem akusztikus burkolata forráshiány miatt még nem készült el.
A tervezés nem volt könnyű feladat, mivel a gimnázium mellett egy olyan létesítményt kellett kialakítani, ami biztosítja a szerzetesi lét feltételeit, és illeszkedik a környezetbe is. Ez utóbbiról az alsóbb szintek zöldtetői gondoskodnak, amik szorosan kapcsolódnak az iskola kertjéhez.
A tervezés kihívásairól Mészáros János építész, a kivitelezésről Csaba Antal, a Huniber-Ház Kft. felelős műszaki vezetője beszélt, majd ezt követően került sor az épület megáldására és felszentelésére.
Az ünnepség záró részében került sor a GÖMB tagjainak munkáiból nyílt kiállítás megnyitására, akik szakrális témájú műveket vonultattak fel.
Az eseményt Fejes Rudolf Anzelm nagyváradi apát, a csornai apát képviseletében Hancz Gábor Tamás perjel és rendtársai, Ullmann Péter Ágoston volt kormányzóperjel, Holnapy Dénes Márton alperjel és a zsámbéki premontrei nővérek is megtisztelték jelenlétükkel.

forrás: godollo.hu

Galéria

GödöllőHelyiauditórium