2024.04.17, Szerda

Népi játékokkal jubilál Budán a Mesterségek Ünnepe

MTI

2016.08.19. 14:37

Megnyílt a 30. Mesterségek Ünnepe, amelyen nyolcszáz kézműves mester mutatkozik be csütörtöktől vasárnapig a budai Várban.

Hirdetés

A Mesterségek Ünnepének fő témája idén a játék: a kirakodóvásárban kialakított kis tereken és beugrókban utcai játékokkal, hagyományőrző pásztor- és csikósjátékokkal, népi játékokkal várják a látogatókat. A rendezvényre Magyarország mellett tizenegy országból hívtak meg hagyományőrző kézműves mestereket, a díszvendég Üzbegisztán, Kína és Jakutföld. Részt vesznek az eseményen továbbá Törökországból, Spanyolországból, Moldáviából, Kirgizisztánból, Kazahsztánból, Tádzsikisztánból és Türkmenisztánból érkező mesterek is.

Az eseménysorozaton fellép mások mellett a Sebő együttes, Palya Bea és Szokolay Dongó Balázs, Csík János és barátai, Herczku Ági, a Fitos Dezső társulat, Berecz András, valamint Szalóki Ági és zenekara.

 

A Kárpát medence öröksége összefonódik az államalapítás ünnepével

Pál Miklósné, a Népművészeti Egyesületek Szövetségének elnöke elmondta: a magyar népi kultúra legjelentősebb seregszemléje a Mesterségek Ünnepe, amely 30 év alatt hű maradt kitalálóinak alapgondolatához, mely szerint minden év augusztus 20-án találkoznak a népművészet művelői és szeretői. A rendezvény célja bemutatni, hogy a Kárpát-medencében élő magyaroknak és nemzetiségeknek van örökségük, ezt megfelelő módon ápolják és át tudják adni a felnövekvő nemzedékeknek.

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a jubileumi esemény megnyitóján köszöntötte a külföldi népművészeket, mestereket és előadókat, akik elhozták termékeiket a rendezvényre. Mint mondta, a rendezvény különlegessége az is, hogy összekapcsolódik a magyar államalapítás ünnepével. Úgy vélte, jó gondolat a játékok tematikája köré szervezni a Mesterségek Ünnepét, hiszen a gyermekek a játékokon keresztül ismerhetik meg az alkotás örömét, valamint képet kaphatnak a gondos munkát végzők és más kultúrák tiszteletéről.

 

Üzbég szőnyegszövési technikák a fesztiválon

Az M1 tévécsatorna csütörtöki adásában Sukhat Pulatov üzbég szőnyegszövő elmondta, hogy selyemalapra csomózott, tradicionális szőnyegeket, hímzett buharai kendőket hozott a Mesterségek Ünnepére. A mester beszámolója szerint hagyományos motívumokra támaszkodva ő maga dolgozza ki a mintákat és a színeket, ezek alapján készülnek a szőttesek háromszáz főt foglalkoztató műhelyében.

Egy szőnyeg minőségét az határozza meg, hogy négyzetcentiméterenként hány csomó kerül rá; Pulatov szőnyegeire százhatvan, ezért egy kisebb selyemszőnyeg is négy hónapig készül. Sukrat Pulatov két standdal érkezett a Mesterségek Ünnepére: az egyiken szőnyegeit, a másikon szőtteseit mutatja be. A mester félkész darabokat is hozott, melyeket a fesztivál alatt fejez be, a látogatók így megfigyelhetik a különleges üzbég kézműves technikákat.

Galéria

OrszágosfesztiválkézművességBudai Vár