2024.03.28, Csütörtök
Madarászok várják a madárbarátokat a hétvégén az Európai Madármegfigyelő Napokon
Pixabay

Madarászok várják a madárbarátokat a hétvégén az Európai Madármegfigyelő Napokon

mti.hu

2020.09.30. 12:45

Az Európai Madármegfigyelő Napok hazai koordinátora, a Magyar Madártani Egyesület (MME) országszerte 17 megyében és Budapesten összesen 54 helyszínen várja a madárbarátokat szervezett programokkal a hétvégén.

Hirdetés

Az október első hétvégéjére meghirdetett kezdeményezés még 1993-ban indult, az eseményhez azóta közép-ázsiai partnerek is csatlakoztak, így már két kontinensen gyűjtik az adatokat az őszi madárvonulásról. A szemléletformáló, figyelemfelhívó akció során tavaly 35 országban csaknem 30 ezer résztvevő több mint 4 millió madarat figyelt meg - hangzott el az M1 aktuális csatorna szerdai műsorában.

Orbán Zoltán, a Magyar Madártani Egyesület szóvivője felhívta a figyelmet arra, hogy az akció során a különböző szervezett programok mellett egyénileg, otthon is meg lehet figyelni a madarakat a hétvégén, ehhez az egyesület honlapján elérhető elektronikus űrlapot kell kitölteni (mme.hu) és vasárnap 16 óráig elküldeni. A természetvédő egyesület honlapján megtalálható a részletes programlista is.

A figyelemfelhívó akciót azért ilyenkor rendezik, mert ekkor zajlik az északi féltekén az őszi madárvonulás dandárja.

A különböző programokat általában vizes, bokros élőhelyeken tartják, ahol túrákkal, bemutató madárgyűrűzéssel várják az érdeklődőket a szakemberek - mondta Orbán Zoltán, aki kiemelte azt is, hogy az Európai Madármegfigyelő Napok játékos verseny is az országok között, ahol a helyszínek, a résztvevők és a megfigyelt madarak száma alapján dőlnek el a virtuális dobogós helyek. Magyarország általában előkelő helyen, az első öt között szokott szerepelni, tavaly mindhárom kategóriában dobogósak lettünk - közölte a szóvivő.

Országostúramadármegfigyelésesemények