2024.03.29, Péntek
Néhány héten belül az egyedülálló szülőket segítő központ nyílik
képek: egyszulo.hu - Facebook

Néhány héten belül az egyedülálló szülőket segítő központ nyílik

MTI

2018.03.23. 16:03

A Budapest belvárosában található 770 négyzetméteres intézmény ingyen nyújt majd segítséget annak a mintegy ötszázezer gyerek szüleinek, akik ilyen családban élnek hazánkban.

Hirdetés

Várhatóan áprilisban megnyílik az ország első egyszülős központja Budapesten, a VIII. kerületi Üllői út és a Mária utca sarkán álló épületben. Az állami segítséggel létrehozott civil intézményben segítő szakemberek várják majd az egyedülálló szülőket, akik akár mobil irodaként is használhatják a közösségi teret. Az épületben kávézó és játszóház is helyet kap.

A központ látványterve

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma 500 millió forinttal támogatta az új intézmény létrehozását. A 770 négyzetméteres, két szinten kialakított központ munkálatai a következő hetekben fejeződnek be. Itt működött az 1900-as évek fordulóján a Medikus kávéház, az egyetemisták és művészek kedvelt találkozóhelye.

Nagy Anna, a központot működtető Egyedülálló Szülők Klubja Alapítvány kuratóriumi elnöke szerdán, az Egyszülős családok világnapján tartott bokrétaünneppel összekötött sajtótájékoztatót. Elmondta, hogy a komplex szolgáltatáscsomagot nyújtó egyszülős központ nemcsak Magyarországon, de világviszonylatban is első lehet. Céljuk az, hogy modellintézménnyé váljon és mintájára még több hasonló nyíljon az országban, újabb közösségek alakuljanak ki, melyek védőhálót nyújtanak ezeknek a családoknak.

 

Az elmagányosodás a legnagyobb probléma

Egy felmérésüket ismertetve arra hívta fel a figyelmet, hogy az egyszülős családok legnagyobb problémája nem is anyagi nehézség, hanem az elmagányosodás, az izoláció, az, hogy nem kapnak nekik szóló támogatást. Alapítványa eddigi működését értékelve fontos eredménynek nevezte, hogy az egyszülős családok végre láthatóvá váltak.

A világon 150 millió egyszülős családban 320 millió gyerek él, és nagy részük stigmatizált helyzetben érzi magát. Magyarországon félmillió gyerek él egyszülős családban, olyan anyák vagy apák mellett, akik két ember helyett végzik a napi rutint. Ezek a családok korábban nem kaptak rájuk szabott szolgáltatást, és közösségi terük sem volt.

Emlékeztetett arra, hogy az általa vezetett, 2005-ben létrehozott alapítvány az elmúlt évben 800-nál több családot támogatott jogi tanácsadással, pszichológusi segítséggel vagy táboroztatással. Arra számítanak, hogy a központ megnyitása után több ezer egyszülős családnak tud majd az alapítvány segítséget adni. Az 50-60 ezer forintba kerülő szolgáltatásokat a családok ingyen kapják, s a központban az egyszülős családokat több tucatnyi szakember segíti majd az általuk kidolgozott programokkal.

Nagy Anna kitért arra is, hogy az intézményben olyan programokat is elindítanak majd, melyek a külön élő szülőket segítik, akik nem láthatják minden nap a gyermeküket. A központ honlapján közzétett ismertető szerint az intézmény úgynevezett inkubációs programot is indít azon szülők számára, akik önálló vállalkozásba szeretnének kezdeni. Számos képzés, klub, önsegítő csoportfoglalkozás és szabadidős tevékenység is helyet kap majd mind a szülők, mind pedig a gyerekek részére.

Országoscsaládtámogatás