2024.04.19, Péntek

Két nagyberuházás kezdetét ünnepelték Budafokon szerdán: elhelyezték a Kelenföld–Százhalombatta vonal pályakorszerűsítése, valamint az ezen a szakaszon telepítendő biztosítóberendezés és ETCS 2 vonatbefolyásoló rendszer alapkövét.

Hirdetés

A Kelenföld és Százhalombatta közötti, 20,5 kilométer hosszú kétvágányú pályán a felújítási munkát már márciusban elkezdte a kivitelező A-Híd Zrt. és V-Híd Zrt. A nettó 51,3 milliárd forintos beruházás, melynek eredményeként 120 km/h sebességgel közlekedhetnek majd a vonatok, várhatóan 2020 júniusára fejeződik be. Az ünnepélyes alapkőletételen számos új részlet derült ki a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. beruházásában készülő fejlesztésről. A kivitelező konzorcium:

  • 49 kilométernyi vágányt épít be és 56 kilométernyi villamos felsővezetéki hálózatot korszerűsít;
  • összesen 8 megállóhelyet illetve állomást épít át - Budafok, Háros, Budatétény, Barosstelep, Nagytétény-Diósd, Érdliget, Érd felső, Érd - , ezek mindegyike akadálymentessé válik, mert korszerű magas peronok, peronaluljárók, rámpák, liftek és új perontetők készülnek, továbbá a térvilágítás is megújul;
  • P+R parkolót kap Budafok, Háros, Nagytétény-Diósd, Érd felső és Érd, összesen 182 férőhellyel;
  • B+R parkoló Háros és Érd állomásokon épül, összesen 100 férőhellyel;
  • zajvédőfal jön létre 13 kilométer hosszan;
  • váltófűtés épül ki Háros, Nagytétény-Diósd és Érd állomásokon;
  • elbontásra kerülnek a használaton kívüli állomásépületek.
A képre kattintva galéria nyílik! (fotó: magyarepitok.hu)

A beruházás második részeként 16,62 milliárd forintból telepítik az Egységes Európai Vonatbefolyásoló Rendszer pályamenti alrendszer 2-es szintjét (ez az ETCS 2, azaz European Train Control System 2), valamint az új elektronikus biztosító berendezést, mindennek elkészülése 2020 novemberére várható. Az ETCS 2 lényege, hogy a pályamenti jelzések sebességparancsait közvetíti a jármű felé, és szükség esetén felülbírálja a járművezetőt, így a vonat mindig betartja a sebességi korlátokat. Fontos megemlíteni, hogy ez a beruházás tartalmazza továbbá:

  • korszerű utastájékoztató és távközlési rendszer építését;
  • Háros, Nagytétény-Diósd és Érd állomásépületének rekonstrukcióját;
  • Érden új blokkmesteri épület építését, valamint a vontatási transzformátor alállomás felújítását is.

A projektek tervezését az Utiber Kft. és az Uvaterv Zrt. végezte. A kivitelezés részben a magyar állam, részben pedig az Európai Unió támogatásából valósul meg, utóbbi az Európai Hálózatfinanszírozási Eszköz (CEF) forrásaiból származik.

A képre kattintva galéria nyílik! (fotó: magyarepitok.hu)

Az alapkövet Mosóczi László, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közlekedésért felelős helyettes államtitkára, Szűcs Lajos, Pest megye fejlesztési biztosa, Kiss-Becze Eszter, a MÁV Zrt. stratégiai fejlesztési főigazgatója, Somodi László, a NIF Zrt. vasútfejlesztési igazgatója, valamint Karsay Ferenc, a XXII. kerület polgármestere helyezték el a Budafok állomás mellett kialakított területen.

Galéria

Pest megyevasútSzázhalombattaBudafokA-Híd Zrt.KelenföldEurópai Hálózatfinanszírozási Eszköz (CEF)Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF)