2024.04.19, Péntek

Megszépülve indíthatja az új évadot az Örkény Színház

MTI

2017.09.27. 10:18

A budapesti színház felújításán több mint négyszázan dolgoztak, a tavasztól mostanáig 300 millió forintból lezajlott munka elsősorban a nézőteret érintette.

Hirdetés

Átadták az Örkény István Színház felújított nézőterét csütörtök este Budapesten, a 2017/2018-as évadnyitó társulati ülésen. Áprilistól csaknem 300 millió forintos beruházással újult meg a színház nézőtere - hangsúlyozta Szalay-Bobrovniczky Alexandra főpolgármester-helyettes az ülés előtt tartott sajtótájékoztatón.

Helyreállították a nézőtér eredeti alaprajzát, modernizálták a színház belsejét, amely új világítási karzatot kapott és hangterelő felületekkel javítottak az akusztikán is. Az igényesen kivitelezett épület belsejének megjelenése jól illeszkedik a Bauhaus stílusjegyekkel rendelkező épülethez és a 21. századi elvárásokhoz is. Ezentúl a nézők egyszerű, letisztult falfelületekkel, az előcsarnokból felvezető elegáns lépcsőkkel, a nézőtéren pedig szürkés, feketés és ezüstös színekkel találkozhatnak – foglalta össze a főpolgármester-helyettes.

Mácsai Pál igazgató elmondta: a felújítási munkákban több mint 400 szakember vett részt, az újjáépítés építésztervezője Vincze Krisztián, a belsőépítész Fülöp Krisztina volt, a kivitelezést a Budai Műemlék Felújító Kft. hajtotta végre.

Szalay-Bobrovniczky Alexandra főpolgármester-helyettes beszél a sajtótájékoztatón, ögötte Mácsai Pál, a színház igazgatója (b), Szécsi Tamás, a Budai Műemlék Felújító Kft. ügyvezetője (b2), Fülöp Krisztina belsőépítész (b3) és Vincze Krisztián építész (b4). (fotó: MTI)

 

A felújítás mellett más újdonságok is várnak a színházban

A 2017/2018-as évadban hat bemutatót tartanak. Ezekről és az idei évad összes többi darabjáról ezentúl interaktív műsorfüzeten keresztül is tájékozódhatnak a nézők. A színház arculata is részben megújul, a Madách téren pedig megnyílt a Kávézó a régi székekhez elnevezésű vendéglátóhely - mondta el Mácsai Pál.

Arra is felhívta a figyelmet, hogy elindítják a Nevezzen el egy széket! című programot, amely során az új székek jelképes megvásárlásával támogathatják a nézők a színház működését.

színházPest megyeépítőipari cégek