2024.04.18, Csütörtök

Két hétig Pest megyei városokban horgonyoz egy híres magyar hadihajó

MTI, lajtahajo.hu

2018.04.19. 21:31

A Lajta nevű rekonstruált múzeumhajó április elején indult el Gönyűtől lefelé a Dunán, csak júniusban tér vissza állandó fővárosi posztjára.

Hirdetés

A 170 éves a Magyar Honvédség elnevezésű programsorozat keretében Vácra érkezett a Lajta Monitor Múzeumhajó. A Lajtát 1871. május 17-én bocsátották vízre és 1876. december 8-án már testvérhajójával, a Maros monitorral együtt tűzpárbajt vívott az akkor még török kézen lévő belgrádi erőddel. A hajót több alkalommal bevetették az első világháború idején is. 1918-ban - 47 év hadi szolgálat után - azonban leszerelték, és az 1920-as évektől 1994-ig, több mint 70 évig a folyami kavicskotrásban elevátorhajóként használták.

Az egykori osztrák-magyar hadihajót 2010-re eredeti állapotának megfelelően rekonstruálták, a Lajta a világon az egyetlen vízen úszó helyreállított monitor hajó. 2014-től minden évben tavasztól őszig a világörökség részét képező pesti Duna-parton, az Országház északi oldalánál horgonyoz.

A Lajta Monitor Múzeumhajó április 3. és május 21. között vidéki városokban megtekinthető, a vontatási, vízállási és időjárási körülmények függvényében hétfőtől vasárnapig 9 és 17 óra között. Az alábbi helyszíneken állomásozik:

A Duna északi szakaszán:

  • április 3-6. (kedd-péntek) Gönyű, Kikötő utca
  • április 8-10. (vasárnap-kedd) Komárom
  • április 12-14. (csütörtök-szombat) Esztergom
  • április 15-18. (vasárnap-szerda) Visegrád
  • április 20-22. (péntek-vasárnap) Vác
  • április 24-25. (kedd-szerda) Szentendre

A Duna déli szakaszán:

  • április 27-30. (péntek-hétfő) Százhalombatta
  • május 1-5. (kedd-szombat) Dunaújváros
  • május 7-9. (hétfő-szerda) Paks
  • május 11-14. (péntek-hétfő) Baja
  • május 16-21. (szerda-hétfő) Mohács
VácSzentendrePest megyeSzázhalombattaVisegrádDunahajóMagyarország hadtörténete