2024.03.29, Péntek

Regionális továbbképzéssel egybekötött gyakorlat

2016.03.19. 08:28

A BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság és a Honvédelmi Minisztérium Védelmi Hivatala a Fővárosi Vízművek Zrt. telephelyén regionális továbbképzést tartott.

Hirdetés

A BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság és a Honvédelmi Minisztérium Védelmi Hivatala a Fővárosi Vízművek Zrt. telephelyén regionális továbbképzést tartott a fővárosi, a Pest megyei és a Nógrád megyei járási, illetve kerületi hivatalok vezetői és helyetteseik számára.

Az egyes járási és kerületi hivatalok vezetői egyben a helyi védelmi bizottság elnökei is, amely bizottság a veszélyhelyzetek során a helyi védekezést és a lakosság védelmét szervezi. A szervezők, az elnökök és helyetteseik ezért egy aktuális katasztrófavédelmi, polgári védelmi, valamint honvédelmi tájékoztatáson vehettek részt a Fővárosi Vízművek Zrt. telephelyén, ahol a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság gyakorlatára is sor került.

A konferencián részt vett dr. Tóth Ferenc tűzoltó dandártábornok, a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság polgári védelmi főfelügyelője, Varga Ferenc tűzoltó dandártábornok, a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság vezetője, dr. Domokos Péter, Budapest Főváros Kormányhivatalának igazgatója, dr. Varga Attila, a HM Védelmi Hivatal megbízott főigazgatója, valamint Görög Viktor, a Fővárosi Vízművek Zrt. üzembiztonsági osztályvezetője is.

Dr. Domokos Péter a lakosság védelmét a védelmi bizottság céljaként fogalmazta meg, amelyen a társszervekkel együttműködve kell munkálkodni. Az igazgató kiemelte, mennyire fontos, hogy a feszített pillanatokban higgadt, szakszerű döntések szülessenek, majd beszéde végén köszönetet mondott a konferenciával egybekötött gyakorlat megszervezéséért.

Görög Viktor azt hangsúlyozta, hogy az egyes katasztrófák idején a Fővárosi Vízművek Zrt. feladata a lakosság ivóvízzel való zavartalan ellátása. A vizet nélkülözhetetlen erőforrásként definiálta, amely katasztrófahelyzetekben az egyik legnagyobb segítség. Kiemelte továbbá, hogy a vízművek bevethető polgári védelmi képességekkel rendelkezik. Az üzembiztonsági osztályvezető beszámolt azokról a nagy katasztrófákról is, amelyeknél a vízművek jelen volt és technológiájával segítette a helyreállítási munkálatokat. Ilyen volt a 2005-ös Sri-lankai cunami, vagy 2013-ban a Fülöp-szigeteken pusztító tájfun után keletkezett károk helyreállítása és az ivóvíz tisztítása.

Csepregi Péter tűzoltó alezredes a főváros polgári védelmi adataival indította beszámolóját. Beszámolt arról, hogy Budapesten tizenöt darab egyes kategóriájú és nyolc darab kettes kategóriába sorolt üzem található. Elmondta, hogy a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság folyamatosan ellenőrzi a veszélyes áruk szállítását koordináló szabályrendszer betartását, legyen az akár földön, vízen vagy levegőben.

Dr. Tóth Ferenc tűzoltó dandártábornok megköszönte a Fővárosi Vízművek Zrt.-nek, hogy otthont adott a csütörtök délelőtti konferenciának. Kiemelte, hogy a katasztrófavédelem célja a béke, a biztonság és a jólét biztosítása. A katasztrófák elleni védekezést nemzeti ügynek nevezte, amelyre időben fel kell készülni. A dandártábornok kitért arra, hogy Magyarországon a nagyobb katasztrófák esetén a katasztrófák nemzeti elhárítási rendszere lép életbe, majd beszámolt a közelmúlt veszélyhelyzeteiről: a 2010-es vörösiszap-katasztrófáról, illetve a 2013-as árvízről. Végezetül felhívta a figyelmet a közös együttműködés fontosságára.

A konferencia utolsó előadójaként dr. Varga Attila ezredes számolt be a március elsején létrejött Katonai Rendészeti Központról és annak munkájáról. Hangsúlyozta, hogy a biztonságnak minden területen meg kell nyilvánulnia. Megköszönte az együttműködést, majd jó munkát kívánt a jövőbeni feladatok ellátásához.

A délutáni órákban a konferencia résztvevői egy helyszínbejárás keretein belül ismerkedhettek meg a Fővárosi Vízművek Zrt. külső telephelyének adottságaival. Az objektum többek között mobil víztisztító és -ellátó rendszerrel rendelkezik, amely bármely katasztrófa helyszínén képes a lakosság és az elhárító szervezetek számára megfelelő mennyiségű ivóvizet szolgáltatni.

A Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság ezt követően egy speciális, személymentési gyakorlatot mutatott be a résztvevőknek. A gyakorlat első felében egy siklóernyővel lezuhant embert mentettek le egy lapostetős ház tetejéről alpintechnika alkalmazásával, a gyakorlat második felében pedig a második kerületben szolgálatot teljesítő Mentőkutyás Szolgálat mutatkozott be.

(http://www.katasztrofavedelem.hu/)

Galéria

HívogatóKatasztrófavédelemvédelemgyakorlat