2024.03.29, Péntek

Sikerült megakadályozni a Duna-parti fasor egyidejű kivágását

2016.03.10. 10:47

A Közép-Duna- völgyi Vízügyi Igazgatóság fákat tervez kivágni Dunakeszin a Duna-parton, de egyeztetéssel sikerült elérni, hogy ne egyszerre, hanem csak fokozatosan kerüljenek cserére.

Hirdetés

Az Önkormányzat múlt hét folyamán értesült arról, hogy a Közép-Duna- völgyi Vízügyi Igazgatóság fákat tervez kivágni a Duna-parton, pontosabban a Rév utca és a Liget utca közötti szakaszon. Az azonnali egyeztetéssel sikerült elérni, hogy az elöregedett, beteg fák ne egyszerre, hanem csak fokozatosan, alapos indokkal kerüljenek cserére.

Az elmúlt évtizedek alatt a Duna-parti ligetes sétány Dunakeszi kiemelt szabadidős helyszínévé vált, nem csupán a helyi lakosság körében, hanem regionális szinten is. Az említett szakaszt egyaránt kedvelik kerékpárosok, kutyasétáltatók, kikapcsolódni vágyó családok, fiatalok és idősek, és a tavasz beköszöntétől egészen ősz végéig százával, ezrével látogatják.

Dióssi Csaba, Dunakeszi Város Polgármestere értesülvén a parti sétány fáinak felszámolásáról, levélben és telefonon is azonnal felkereste az illetékes szerv vezetőjét, indítványozva, hogy állítsa meg a fák kivágását, és még az első helyszíni beavatkozás előtt biztosítsa annak lehetőségét, hogy az Önkormányzat szakértője is megvizsgálja a kivágásra ítélt fákat. 

A megkeresés sikerességét bizonyítja, hogy hétfőn sor került Dióssi Csaba polgármester valamint a Közép-Duna- völgyi Vízügyi Igazgatóság részéről Tóth Zsolt, erdőmérnök, országos vízügyi főerdész közötti egyeztetésre.

A konzultáció során kiderült, hogy a rendkívül rossz állapotban lévő faállomány nagy részét nem vízpartra való fafajták alkotják. A Duna-parton lévő nemes nyár klónok elöregedtek, és egy részük veszély jelent az arra járókra. A fenti okból kifolyólag a Vízügyi Igazgatóság a vagyonkezelése alatt álló területen 122 fát tervezett kivágni - ezt a folyamatot az Önkormányzat kérésére azonban leállítottak.

Az érintett terület kezeléséről a jövőben egy együttműködési megállapodás alapján fog döntéseket hozni közösen a két fél, amelyet a napokban készítenek elő.

Az együttműködés célja a partszakasz faállományának megfiatalítása. Az előzetes tervek szerint a Közép-Duna- völgyi Vízügyi Igazgatóság területére fokozatosan 250 facsemetét telepítenek, az Önkormányzat tulajdonában lévőre pedig százharmincat.

Ezzel hosszútávú, folyamatos munkálatok kezdődnek a Duna-parti sétányon, hiszen az Igazgatóság eredeti terveivel ellentétben - amely alapján egyszerre vágták volna ki a parti liget fáit – fokozatosan „cserélik le” majd a fákat.

Ez az eljárás az egyszerre történő kivágáshoz képest többletköltséggel jár, amelyet az együttműködési megállapodás értelmében az Önkormányzat vállal magára.

Szerencsére a Közép-Duna- völgyi Vízügyi Igazgatóság segítőkésznek bizonyul a dunakesziek számára oly fontos terület megmentésében, így biztosíthatjuk a Tisztelt Lakosságot, hogy a jövőben is megmarad a Duna-parti sétány liget jellege, csupán a nemes nyárfák helyett fokozatosan madárcseresznyék, vénic szilek, mézgás égerek, fekete és fehér nyárfák, valamint fehér füzek szegélyezik majd a partot.

forrás: dunakeszi.hu

fotó: kirandulasok.com

Galéria

DunakesziHelyifasorDuna