2024.03.28, Csütörtök

Sport

Alázat és csapatban gondolkodás – ezt hozza a Barcelona Dabasra

2017.06.20

Az ötnapos focitábor 216 gyereknek adja át a Barca-érzést túl a technikai és taktikai képzésen.

Klein Dávidot visszafordította az időjárás a Mount Everesten

2017.05.26

A magyar hegymászó 8115 méteren az élete megóvása érdekében döntött a leereszkedés mellett, pénteken épségben megérkezett a 6500 méter magasan fekvő kettes táborba.

Klein Dávidék megkezdték a csúcstámadást a Mount Everesten

2017.05.23

Kedden a kettes, szerdán a hármas tábor lesz a cél, csütörtök éjszaka pedig lényegében alvás nélkül indulnak tovább a csúcsra, amit pénteken szeretnének elérni.

Utánpótlás baseball pályát avatnak szombaton Óbudán

2017.05.17

Alapításának 25. évfordulóját ünnepli a Magyar Baseball Szövetség, ebből az alkalomból szombaton egész napos rendezvényt tartanak az Óbudai Baseball Arénában.

Komp köti össze a Margitszigetet a Duna Arénával

2017.05.03

Hetvenkét nap múlva kezdődik a Magyarország által valaha rendezett legnagyobb sportesemény.

Klein Dávidé az év mászása, a Himalájában ünnepelt

2017.04.08

A világ egyik legnehezebb nyolcezresét első magyarként hódította meg, most ugyanezen dolgozik a Mount Everesten, ahol nyolc napos mászással érte el az alaptábort.

Velodrom épül az óbudai gázgyár helyén

2017.03.31

A pályakerékpáros versenypálya egy multifunkciós csarnokban valósul meg a Kemény Ferenc-program keretében.

60-70 százalékkal nőtt a sportolók száma Magyarországon

2017.03.30

Már zajlik a Sportkórház költöztetése az új otthonába, melynek fejlesztésére komoly összegeket szán a kormány.

Megszületett a vízi szelfizés magyar rekordja

2017.03.20

Különleges akcióval hangoltak a magyar szinkronúszók a budapesti vizes világbajnokságra.

Budapesten nyerte meg harmadik WTA-tornáját Babos Tímea

2017.02.26

A 23 éves magyar teniszezőnek hátrányból kellett fordítania a Safarova elleni bravúrhoz.

Fa Nándor a Horn-foknál elbúcsúzott az óceántól

2017.01.09

Pezsgővel és teával ünnepelte a Horn-fok megkerülését a világkerülő vitorlásverseny egyetlen magyarja. Ötödször teljesítette a bravúrt, és két hónap után látott először kontinenshez tartozó szárazföldet, de nem emiatt indultak meg a könnyei.

Így néz ki az elkészült Úszópalota

2017.01.03

A Market által felépített Dagály Úszóaréna környékén már a tereprendezés folyik, egy másik vizes vb-re készülő helyszín kivitelezését most kezdték el.

Árbóctörést szenvedett a Fa Nándorral csatázó francia hajós

2016.12.19

A magyar vitorlás szombaton még pezsgővel ünnepelt a földkerülő versenyen, pár órával később azonban sokkoló hírt kapott. Azonnal felajánlotta a segítséget, de a francia ellenfél nem vette igénybe.

Fa Nándor sebességrekordot döntött, és beverekedte magát a top 10-be

2016.12.12

A magyar vitorlás napokon át küzdött francia riválisával, végül megelőzte a külső segítség nélkül zajló földkerülő versenyen. A Spirit of Hungary egyre keményebb időjárási viszonyok közt halad az Antarktisz közelében.

A vizes vb belépők akár már a karácsonyfa alatt is ott lehetnek

2016.11.29

Water Lilly és Water Willy vízililiomok lesznek a 2017-es budapesti vizes világbajnokság kabalái. A vb-re december 1-jén indul meg a jegyértékesítés.

Szobrot kapott Csepelen a magyar sport egyik legendája

2017.06.04

Az Atlantában és Sydney-ben is olimpiai bajnok Kolonics György vasárnap lett volna 45 éves.

Kelin Dávid egyedül ért fel a hármas táborba a Mount Everesten

2017.05.25

Suhajda Szilárd egész éjszaka tartó hányásos rosszulléttel küzdött, majd sikerrel ereszkedett le az alaptáborba. Klein Dávid csütörtökön már a Mount Everest 8000-es nyergét támadja.

Nyolcezer jegy már elkelt a Duna Aréna első sporteseményére

2017.05.23

Két magyar csapatnak is szoríthatunk a pólós BL csütörtökön kezdődő hatos döntőjében.

Klein Dávidék 8000-es sikere után jöhet a csúcstámadás!

2017.05.14

A két magyar hegymászó fontos éjszakát töltött az Everest déli nyergében, jelenleg az alaptábortól is lentebb készülnek a legnagyobb feladatra.

Elrajtolt a Budapesti Atlétikai Stadion projektje

2017.04.21

Az Óbudán épülő Velodrom után újabb kiemelt sportfejlesztés kapott zöld lámpát a fővárosban.

Másfélezren vágnak neki az első Dunakanyar Félmaratonnak

2017.03.31

Festői környezetben, ráadásul 20-25 fokos jóidőben rendezik a viadalt, melyen rövidebb távokon is lehet indulni.

Története első ATP-tenisztornájára készül Budapest

2017.03.30

Már ötezer jegy és bérlet kelt el az óbudai viadalra, melynek centerpályáját most kezdik építeni.

Ilyen lesz Gödöllő versenyuszodája

2017.03.23

Megjelentek a Gödöllőn épülő versenyuszoda látványtervei a beruházó Nemzeti Sportközpontok honlapján.

Először mérték össze tudásukat Magyarország legjobb zsonglőrei

2017.03.13

15 éves fennállása alkalmából a hétvégén Budapesten rendezte meg a Magyar Zsonglőr Egyesület az első Magyar Zsonglőrbajnokságot, amelyen az ország legjobb labda-, buzogány- és karikazsonglőrjei versengtek több kategóriában.

Fa Nándor rekordot döntve ért célba

2017.02.08

A magyar vitorlás 63 évesen a földkerülő verseny legidősebb hajósa lett, aki teljesíteni tudta a távot.

33 ezer jegy máris elkelt a vizes vb-re

2017.01.06

A világverseny komoly promóciót is jelent: a szinkronúszás hátterét a Vajdahunyad vár, az óriás-toronyugrásét a Parlament, a Lánchíd és Halászbástya, míg a nyíltvízi úszó számokét a balatonfüredi Tagore-sétány adja a tévéközvetítések alatt.

Hosszú Katinka a világ második legjobb sportolónője 2016-ban

2016.12.29

A háromszoros olimpiai bajnokot a riói olimpián négy aranyéremig jutó amerikai tornásznő előzte meg. A férfiaknál Usain Bolt, Michael Phelps és Cristiano Ronaldo végzett a dobogón.

A világbajnokságok történetének legjobb eredményével zárt Hosszú Katinka

2016.12.12

Még sohasem fordult elő, hogy egy rövidpályás világbajnokságon egy úszó hét aranyérmet nyerjen. Nagy világversenyeken immár 69 éremnél tart a magyar klasszis, akiből a kanadai vb legvégén törhettek ki az érzelmek.

Hosszú Katinka és Michael Phelps került az úszóvilág trónjára

2016.12.05

A háromszoros olimpiai bajnok magyar klasszis és a minden idők legeredményesebb olimpikonja lett az év úszója a nemzetközi úszószövetségnél.

Bajnokok Ligája-döntő avatja fel a Dagályt

2016.11.24

Két hónappal a Market által túlteljesített határidő után már jelentős magyar sportsikerért szurkolhat az úszópalota közönsége.