2024.03.28, Csütörtök

Budapest

Rangos közlekedési díjat kapott Budapest

2024.03.25

Helyi

Budapest 2008 után most újra elnyerte az Európai Bizottság díját a tavalyi Európai Mobilitási Hét keretében megvalósult programokért és fejlesztésekért. A brüsszeli díjátadón a szakmai zsűri méltatta a főváros erőfeszítéseit a közlekedésbiztonság növeléséért, a kerékpározók és a gyalogosok előtt megnyitott terek kiterjesztéséért és az energiahatékony közlekedési eszközök népszerűsítéséért.

Forgalomkorlátozás - Útburkolati jeleket festenek az M1-M7-es autópálya közös szakaszán

2024.03.23

Helyi

Csúcsidőn kívül végzik el a szakemberek a munkálatokat.

Vonzó célpont volt Budapest a hosszú hétvégén

2024.03.19

Helyi

Közel 100 ezer éjszakányi foglalás volt Budapesten a március 15-i hosszú hétvégén.

Elkezdődött a Csengery utca fejlesztése a fővárosban

2024.03.11

Helyi

Már elkészült az új nyomvonalas vízvezeték és elkezdték a járda bontását, valamint a Stockholm rendszerű fa ültető sáv kialakítását.

Március 31-ig kell érvényesíteni a felsőoktatási diákigazolványokat

2024.03.06

Helyi

Fontos határidő közeleg: március 31-ig kell érvényesíteni a felsőoktatási diákigazolványokat. Ahhoz, hogy az érintettek kedvezményesen vehessék igénybe a budapesti közösségi közlekedést, mindenképpen szükséges az érvényesítés.

Március 5-én tartják a Néprajzi Múzeum napját

2024.03.01

Helyi

Március 5-én tartják a Néprajzi Múzeum napját, melynek részeként az érdeklődők ingyenesen betekinthetnek a múzeumi munka kulisszatitkaiba, valamint egy kalotaszegi falu életét bemutató időszaki tárlat is nyílik.

Megérkeztek az első bérlők a BEM Center irodaházba

2024.02.22

Helyi

A Bem tér legrégibb épületéből újjászületett komplexum kivitelezését 2023 végén fejezte be a Market Építő Zrt.

Egész hétre programokkal készül a Terror Háza Múzeum a kommunizmus áldozatainak emléknapja alkalmából

2024.02.19

Helyi

Változatos programokkal készül idén is a kommunizmus áldozatainak emléknapja alkalmából a Terror Háza Múzeum: február 19. és 25. között rendhagyó tárlatvezetésekkel és történelemórákkal, múzeumpedagógiai foglalkozásokkal, emlékünnepséggel, gyertyagyújtással, ingyenes nyitvatartással és fényfestéssel emlékeznek a kommunista diktatúrák áldozataira.

Európai uniós forrásból válhat még zöldebbé a fővárosi Clark Ádám tér

2024.02.16

Helyi

Látványterveken mutatták be a Duna-parti tér tervezett új formáját.

Új labor építésével lép előre az ELTE a gyakorlatorientált képzésben

2024.02.12

Helyi

Az ötvenhatfős szuper labor kialakításán túl részlegesen korszerűsítik az egyetem Kémiai Intézetének energetikai rendszerét is.  

Világzenei tavasz a Müpa színpadán

2024.02.09

Helyi

Nagy visszatérőkkel, kiemelkedő világzenei előadókkal és Hey, June! sorozattal készül a Müpa a következő hónapokban.

Felújítják a Klösz-villát, a Városliget közelében kap helyet a Nemzeti Fotóművészeti Múzeum

2024.02.03

Helyi

A mintegy 3000 négyzetméteres épületben a Szépművészeti Múzeum részeként működik majd 2025-től az intézmény.

Éjszakai séták indulnak a 90-es évek ikonikus budapesti helyeire

2024.01.26

Helyi

A kilencvenes évek budapesti underground életének ikonikus helyeire kalauzolja az érdeklődőket két hétvégén át egy szervezett éjszakai városi séta.

Kampec Dolores: dupla lemezbemutató a Magyar Zene Házában

2024.01.22

Helyi

Dupla lemezbemutató koncertet tart a Kampec Dolores. A hazai underground legendás, idén negyvenéves zenekara január 26-án a Magyar Zene Házában lép fel.

Félidőnél a BudaPart - már a kilencedik épület panorámás okosotthonaira lehet regisztrálni

2024.01.18

Helyi

A Property Market fejlesztésében, és a Market Építő Zrt. kivitelezésben megvalósuló fejelsztésben immáron újabb 141 lakásra lehet előregisztrálni Újbuda dinamikusan bővülő új városnegyedében, a BudaParton - derült ki a Property Market Kft. lapunkhoz eljuttatott közleményéből.

Titkos évad - Pannon Filharmonikusok öt koncertet adnak a Müpában

2024.03.24

Kultúra

Bérleteket válthatnak a zenerajongó.

Ingyenes fesztiválon mutatkoznak be a pékségek a Fény utcai piacon

2024.03.22

Helyi

Vasárnap délelőtt 10 órától kezdődik a Húsvéti Kenyérlelke Fesztivál.

Március 15. - Jelentős forgalomkorlátozásra kell számítani Budapesten

2024.03.12

Helyi

A március 15-i rendezvények és gyűlések miatt jelentős forgalomkorlátozás lesz szombatig a főváros több pontján - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon kedden.

Zöld lámpa a Déli Körvasútnak, a metrónak, és a HÉV-nek is

2024.03.07

Helyi

Huszonöt közlekedési beruházás, köztük motorvonatok beszerzése, a Déli körvasút II. ütemében szereplő fejlesztések, a gödöllői- és a csömöri HÉV rekonstrukciójának és az M2-es metróval való összeköttetésének előkészítése is megvalósulhat egy új kormányhatározat szerint, még az uniós támogatási kérelmek elbírálása előtt.

Szallas.hu: Budapest, Eger és Pécs volt a magyarok kedvence a télen

2024.03.02

Helyi

A Szallas.hu foglalási számait összesítve a főváros vonzotta a legtöbb utazót a téli időszakban. Budapestet Eger és Pécs követte, vendégéjszakákat tekintve viszont Pécs helyett Gyula lett a bronzérmes - közölte a 2023 decemberétől 2024. februárig tartó időszak eredményeinek összesítése alapján a szállásfoglaló portál.

KávéBár Bazár 2024 - A Millenárison tartják meg a kávé- és bárvilág seregszemléjét

2024.02.23

Helyi

Minden eddiginél több, mintegy ötven kiállító kávéi, kiegészítői és egyéb termékei, barista bajnokságok és tizenkét kísérőprogram várja a 14. KávéBár Bazár közönségét szombaton és vasárnap a Millenáris park B csarnokában.

A budapesti Nemzeti Atlétikai Központ is versenyben van a 2023-as Év Stadionja címért

2024.02.20

Helyi

Internetes szavazáson dönthetjük el immár 14. alkalommal, hogy a 35 jelölt sportlétesítmény közül, melyik nyerje el a díjat.

Lezárják péntek este a Hősök terét, a Kós Károly sétányt és az Állatkerti körutat rendezvény miatt

2024.02.16

Helyi

Rendezvény miatt lezárják a Hősök terét, a Kós Károly sétányt és az Állatkerti körutat pénteken 18 órától várhatóan 19.30-ig, a résztvevők létszámától függően szakaszosan lezárhatják a Dózsa György utat és az Andrássy utat is - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) az MTI-vel.

Megújul a budapesti Nagykörút, a tervezés idén rajtol el

2024.02.13

Helyi

Egységes koncepciót kaphat a főváros egyik legfontosabb közlekedési útvonala.

Fiatal művészek bemutatkozása és kiállítás is szerepel az idei Cziffra Fesztivál programjában

2024.02.10

Kultúra

Rengeteg zenei és képzőművészeti eseménnyel rendezik meg az idei Cziffra Fesztivált.

Február 5-től tovább bővíti a BKK az első ajtós járatok körét

2024.02.04

Helyi

Dél- és észak-budai vonalakra, hegyvidéki buszjáratokra, valamint két kelet-pesti járatra terjeszti ki a hétköznap esti időszakra érvényes első ajtós felszállási rendet a BKK február 5-től, hétfőtől.

Yungblud ismét hangot ad a generációjának: nyáron a Budapest Parkban lép fel

2024.02.01

Helyi

Az elmúlt három évhez hasonlóan ismét koncertet ad Magyarországon Yungblud. A multiinstrumentalista brit énekes-dalszerző június 9-én a Budapest Parkban lép fel.

Már készülnek a vadonatúj budapesti CAF-villamosok

2024.01.23

Helyi

Elkezdődött azoknak a CAF típusú villamosoknak a gyártása, amelyeknek az első példányai már idén ősszel megérkeznek Budapestre. A fővárosi járműparkfejlesztés annak köszönhetően folytatódik, hogy a BKK – élve az opciós lehívás lehetőségével – 2022 novemberében a 20 rövid, tavaly márciusban pedig a fennmaradó 31 (26 rövid és 5 hosszú) járművet is megrendelte a spanyol gyártótól.

Színes programokkal egybekötött nyílt napot tart a Gyermekvasút vasárnap

2024.01.20

Helyi

Vasárnap nyílt napot tart a Gyermekvasút a széchenyihegyi végállomáson. Tíz és tizenhat óra között színes programokkal várják a kisvasút világa iránt érdeklődő gyerekeket, a vasútvonal felső szakaszán egész nap nosztalgiavonatok is közlekednek - közölte a MÁV Zrt. pénteken az MTI-vel.

Pótlóbusz közlekedik Budapesten a 6-os villamos helyett hétköznap éjszakánként

2024.01.16

Helyi

Karbantartás miatt hétköznapokon este fél tizenkettő és hajnali négy óra között nem jár a 6-os villamos a fővárosban, helyette a teljes vonalon pótlóbusz közlekedik - közölte a Budapesti Közlekedési Központ a BKK Info oldalon.