2024.03.29, Péntek

Fót

A Netflix, az HBO és az Amazon sorozatait is itt forgathatják - Közép-Kelet-Európa legnagyobb virtuális filmstúdiója épül Fóton

2023.02.08

Helyi

Tovább erősödhet Magyarország filmipari szerepe a Visual Europe Group több mint 4 milliárd forint értékű fejlesztésével. A projekt Fóton a Nemzeti Filmintézet még nagyobb, hasonló, de nem azonos feladatokat ellátására épülő központja közelében készül el.

Három megyét lefedő közműfejlesztés készült el Észak-Magyarországon

2022.09.23

Helyi

A Mészáros és Mészáros, illetve az Euroaszfalt konzorciuma jelentősen fejlesztette a térség szennyvízkezelő- és feldolgozó hálózatát.

Átfogó stúdiófejlesztés rajtol el a hazai filmipar bázisán

2021.08.20

Helyi

A Market és a Fejér-B.Á.L végezheti el a műterem és kiegészítő épületek kivitelezését, valamint az infrastruktúra fejlesztést.

A Magyar Posta eddig épült legnagyobb logisztikai üzemét adták át Fóton

2020.11.10

Helyi

Elkészült az ország eddigi legnagyobb alapterületű csomaglogisztikai központja adták Fóton, a létesítmény egyúttal a Magyar Posta első saját tulajdonú depója is.

Több tízezren várták ennek a négysávos gyorsforgalmi útnak az átadását

2019.10.02

Helyi

A Strabag munkájával megépülő útnak köszönhetően a közel 20 kilométeres szakaszon most már 2x2 sávon közlekedhetnek az autósok.

A Hungaroringet idén már az új körforgalmi csomópontról lehet megközelíteni

2019.06.27

Helyi

A projekten a KM Építő Kft., a HE-DO Kft., és a PENTA Kft. alkotta konzorcium dolgozik.

Így halad az M3-as mogyoródi csomópontjának építése

2019.01.24

Helyi

A HE-DO, a Penta és a KM Építő kivitelezésében elindulnak a felüljáró építéséhez kapcsolódó munkák ideiglenes forgalomkorlátozás mellett.

Fontos fejlemény az M2-esen, enyhülhetnek a dugók

2018.08.31

Szeptember közepétől az M0-ás felé közlekedők két sávot használhatnak Dunakeszi térségében.

Forgalomkorlátozással halad a mogyoródi autópálya-csomópont építkezése

2018.04.03

A HE-DO, a Penta és a KM Építő alkotta konzorcium az autópálya felett átívelő híd középső pillérein dolgozik.

Teljesen megújul a dunakeszi szakrendelő

2018.02.21

Az intézményt az Egészséges Budapest Program keretében fejlesztik kétmilliárd forintból.

Ezek a kerékpárutak épülnek meg jövő nyárra a megyében

2018.01.09

Országszerte 3,6 milliárd forintból jöhetnek létre a már építési engedéllyel rendelkező szakaszok, elsősorban az ország középső és keleti felén.

Így nyernek feljárót a fótiak az M3-ashoz

2017.10.27

A Hungaroring, és Mogyoród elérhetősége is jelentősen feljavul a most kezdődő beruházásban.

Ez a nyolc Pest megyei település nyerte el a legnagyobb támogatást útfelújításra

2017.07.14

Mintegy 4 milliárd forintnyi állami támogatást kapott ötvenhárom Pest megyei település útfelújításra a Nemzetgazdasági Minisztérium pályázatán.

Új funkciót kap a gyermekvárosnak helyet adó fóti Károlyi-kastély

2017.01.18

A gyermekváros jövőre befejezi a gyermekvédelmi szolgáltatást, mert azt a kormány többé nem tömegszerű intézményekben kívánja biztosítani. A fóti gyermekek Hatvanba, Kalocsára és Zalaegerszegre kerülnek át.

Egészen a diplomáig támogatja a kisiskolásokat a most megjelent ösztöndíjpályázat

2016.09.08

Az országos, tanulmányi eredményen alapuló ösztöndíj Pest megyén belül négy településen érhető el, sikeres pályázat esetén havi 16 ezer forintot kaphatnak a hátrányos helyzetű diákok.

Újabb ütemmel bővül a fővárosi agglomerációban kiépült üzleti park

2023.01.25

Helyi

Már az előregyártott szerkezetek építése zajlik a Weinberg kivitelezésében, az átadás pedig a 2023 nyarán várható.

Kitűnő fenntarthatósági minősítést szerzett az M0-s és M3-as találkozási pontjánál felépülő East Gate Pro Business Park első üteme

2023.07.30

Helyi

BREEAM International New Construction Very Good fenntarthatósági minősítést kapott a WING által fejlesztett East Gate Pro Business Park első ütemében átadott A1 és B1 csarnok, melyeket a Weinberg ’93 kivitelezett.

Tervezik az M3-as és az M31-es autópályát összekötő útvonalat

2021.06.14

Helyi

A NIF már keresi az ajánlattevőt a 310-es főút M3-as autópálya mogyoródi csomópontja és M31 autópálya közötti szakasz kiviteli terveinek korszerűségi felülvizsgálatára.

Átadták Fót 100 férőhelyes új ovodáját

2019.11.10

Helyi

A kétszintes új épület négy csoportszobával száz gyermek ellátását biztosítja.

Átadták az M3-as új csomópontját Mogyoród mellett

2019.07.24

Helyi

Mogyoród és Fót mellett a Hungaroring elérhetősége is jelentősen javult a HE-DO, a Penta és a KM munkájának köszönhetően.

Nyáron már használhatják az autósok az M3-as új felüljáróját

2019.03.11

Pest megye

Jelentősen javul a Hungaroring, Fót és Mogyoród elérhetősége a HE-DO, a Penta és a KM munkájának köszönhetően.

Elindulhat a forgalom az M2-es új szakaszán

2019.01.18

Helyi

A Strabag munkálatainak köszönhetően az M2-es Dunakeszi-Fót és Göd közötti útszakaszán már az újépítésű pályán haladhatnak 2x1 sávon az autósok, az eddig használt szintén 2x1 jobboldali pálya átalakítását pedig idén őszre fejezik be. Ezzel együtt a térség fejlesztéséhez a Penta és a HE-DO is hozzájárul.

Új iskola és új óvoda épül Fóton

2018.07.30

Helyi

Előbbi regionális tudásközpontként is működik majd, utóbbi négy csoport fogadására lesz alkalmas.

Fót, Telki, Verseg és Kartal szennyvízkezelését is fejlesztik

2018.02.28

Összesen 14 településen több mint ötezer háztartást kötnek be a csatornahálózatra Észak-Magyarországon. Pest megyében négy település érintett.

Tovább bővült a fóti ipari park

2018.02.15

Százezer négyzetméteresre bővült a számos óriáscég regionális központjának otthont adó East Gate Business Park.

Megújul a magyar romantika egyik legjelentősebb alkotása

2017.12.10

Fóton a plébániatemplom felújítása mellett egy új katolikus óvodát is felépítenek.

Indulhat az új autópálya-feljáró építése Mogyoród mellett

2017.09.07

Az ötmilliárdos beruházásban új csomópontot kap az M3-as, bekötőút és zajárnyékoló fal is épül.

Fóton született meg a somlói galuska új világrekordja

2017.05.30

A hét és fél négyzetméternyi süteményhez 1200 tojást és 70 liter tejet használtak fel.

A remény jegyében tárulnak ki a templomkapuk Pest megyében

2016.09.12

Szeptember 17-én, szombaton kilenc Pest megyei település csatlakozik a Nyitott Templomok Napjához, melyet az Ars Sacra Fesztivál első napján rendeznek meg.

Látássérült gyerekek is benevezhetnek a fóti díjlovas versenybe

2016.08.29

Ép és testileg vagy szellemileg akadályozott lovasok együtt versenyezhetnek a már hagyománnyá vált lovasterápiás versenyen ősszel.