2024.04.19, Péntek

repülőtér

1973-as szintre esett az utasforgalom Ferihegyen szeptemberben

2020.10.09

Helyi

A légi áruszállítás ugyanakkor ezen adatokhoz képest jól teljesít: szeptemberben 11 ezer tonna árut kezeltek, 2,7 százalékkal kevesebbet, mint egy évvel korábban.

Befejeződött az 1-es utasmóló építése a budapesti repülőtéren

2020.06.24

Helyi

A Market kivitelezésében megépült új utasmóló szervezesen kapcsolódik a 2A terminálhoz, beszállító kapui közvetlenül a repülőgépállóhelyekre nyílnak, ami kényelmes beszállást tesz lehetővé.

Új főporta épül a ferihegyi reptérre

2020.03.25

Helyi

A Swietelsky és az Elektro Energy az építmény közúti kapcsolatát is kiépíti a közel 2,5 milliárd forintos beruházásban.

Alagúton keresztül lehet majd vasúttal elérni Budapestről a repülőteret

2020.01.20

Helyi

A budapesti Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőteret a közelben haladó 100a jelzésű vasútvonallal kötnék össze, a tervek már elkészültek.

Terápiás malac fogadja az utazókat a reptéren

2019.11.12

Az idegességét csillapítani óhajtó utas megsimogathatja a termetes röfögő sertés sörtés hátát.

Elkezdődhet az új körforgalom építése a budapesti repülőtéren

2019.06.06

Helyi

A főváros repülőterén megvalósuló fejlesztés segíteni fogja a 2-es terminál közlekedését, valamint a parkolók biztonságosabb megközelíthetőségét.

Több száz parkolóhellyel bővül a budapesti repülőtér

2019.03.19

Helyi

A reptér 4200 autó számára tud parkolást biztosítani, ezt szeretnék bővíteni további 670 férőhellyel.

Több mint 100 ezer fel- és leszállást regisztrált Ferihegy 2017-ben

2018.01.09

Egyre többen használják a fővárosi repülőteret: a tavalyi évben 15 százalékkal nőtt az utasok száma 2016-hoz képest.

Felújítást sürget a 80. születésnapját ünneplő budaörsi repülőtér

2017.06.21

A repüléstörténeti emlékeket ápoló Goldtimer Alapítvány szerint akár a Közlekedési Múzeum repülőgép-gyűjteménye is elhelyezhető lenne itt egy új interaktív központban.

Új körforgalom átadásával vált gyorsabbá a budapesti repülőtér megközelítése

2020.07.09

Helyi

A körforgalom nem csak a 2-es terminál egyszerűbb elérését segíti, de a parkolók biztonságosabb megközelíthetőségét is szolgálja.

Ezzel az építkezéssel válik biztonságosabbá válik a Liszt Ferenc repülőtér nyárra

2020.05.18

Helyi

Új poggyászosztályozó csarnok épül Ferihegyen, a 2000 négyzetméteres létesítmény munkálatait februárban kezdték el.

Nyárra teljesen elkészül a budapesti repülőtér új utasmólója

2020.02.18

Helyi

A Market kivitelezésében megépülő szárnyban pihenő- és váróteret is kialakítanak étel- és italvásárlási lehetőséggel.

Új utasmólót kapott a Liszt Ferenc-repülőtér

2020.01.15

Helyi

Az új, 5500 négyzetméteres, egyszintes épületet mindössze fél év alatt építette fel a Market.

Egy év alatt épített új logisztikai központot Ferihegy mellett a Weinberg

2019.08.30

Helyi

2018 áprilisától 2019 áprilisáig, a fitout igényeinek megfelelő hozzáállással, a határidők betartásával építette meg a CPI beruházásában az Airport City Logisztikai Park legújabb E-F jelű épületét a Weinberg 93 Építő Kft. A jó szakmai együttműködés fontosságáról, az építkezés menetéről és kihívásairól, valamint azok megoldásáról Bánóczi Zsolttal, a vállalat kivitelezési vezetőjével beszélgettünk.

Hatodjára is a Ferihegyet választották a térség legjobb repülőterének

2019.03.29

Helyi

Ismét a Budapest Airportot választották az utasok a Skytrax nemzetközi szavazásán a legjobb kelet-európai légikikötőnek.

Már Philadelphiába is lehet közvetlenül Budapestről repülni

2018.05.07

Az American Airlines rendszeres, átszállás nélküli járatot indított Budapest és az amerikai nagyváros között.

A Múzeumok éjszakáján nyílt meg új helyén a repülőgép múzeum

2017.06.25

A Liszt Ferenc Repülőtér felüljárója mellé költözött Aeroparkban kisebb méretű, valósághű kifutópálya épült, s a repülők mellett oldtimerek és más érdekességek is láthatók.

Már 22 millióan látták a Tökölön forgatott reklámot

2016.09.17

A Hyundai tavaly elképesztő homokalagút-rendszert épített a tököli reptér kifutójára, ahol reklámfilmjét forgatta. A film sikere azóta is töretlen.