2024.04.20, Szombat

vasút

Helyreállítják az ország egyik legrégebbi állomásépületét

2021.02.10

Helyi

Az állomásépület teljes felújításával és bővítésével létrejövő új múzeumi kiállítóhely fő attrakciója egy több száz négyzetméter alapterületű terepasztal lesz.

Hamarosan befejeződik a Nyugati pályaudvar előtti vasútvonal felújítása

2020.08.25

Helyi

A korszerűsítés mostani szakaszában a Nyugati pályaudvar és a Városligeti elágazás közötti 5,6 kilométeres pályaszakasz újul meg.

Vasúthasználati szokásainkat vizsgálja a Budapest Fejlesztési Központ

2020.08.10

Helyi

Még két hétig tölthetik ki a Budapest elővárosaiban élők azt az online kérdőívet, amely az ingázók közlekedési szokásait vizsgálja. A felmérés a Budapesti Agglomerációs Vasúti Stratégia részeként készül, ez a pedig dokumentum hosszútávon a vasúti fejlesztések alapja lesz majd.

Már dolgoznak a Budapest-Szolnok vasúti pálya hídjának korszerűsítésén

2020.06.24

Helyi

Az A-HÍd Zrt. három hidat újít fel a 120a jelű MÁV-vonalon, most a Pest megyei Farmosnál futó Hajta-híd projektjéről érkeztek hírek.

Mávinform: pótlóbuszok járnak Nagymaros és Szob között, mert sár öntötte el a síneket

2020.06.17

Helyi

Pótlóbuszok járnak Nagymaros és Szob között, mert hordalék, sár és víz zúdult mindkét vágányra az eső miatt - tájékoztatott a Mávinform szerdán.

Így bővíti decembertől a választható vonatok számát a MÁV

2019.11.22

Országos

Többek közt a szegedi, esztergomi és zalaegerszegi vonal menetrendje is változik; jelentősen javul Győr kapcsolata a Balatonnal.

Nagysebességű vasúti kocsikkal erősített a MÁV

2019.07.30

Országos

A hazai gyártásra támaszkodva lehetőség lesz az országos IC-hálózat kiterjesztésére. A Szolnokon gyártott járművek 200 kilométer per órás sebességgel tudnak közlekedni.

Húszezer friss felnőtt ingyen járhatja be Európát

2019.05.02

Országos

Újabb ingyenes utazási pályázatot hirdetett az Európai Bizottság az Európai Unió területén élő 18 éveseknek.

Már a dunakeszi járműjavítóban vannak a KISS-vonatok

2018.11.27

A váci és ceglédi vonalakra szánt emeletes vonatokon 600 ember fér majd el, óránként 160 kilométeres sebességre lesznek képesek.

Merre tovább MÁV? A személyvonatokon nem létezik késés!

2018.08.13

A főváros környékén igen gyakran élhetnének az utasok a fogyasztóvédelem eszközeivel - persze csak akkor, ha az a személyvonatok utasait is védené...

Ezt nagyon eltalálta a MÁV: tömegek hagyták ott a jegypénztárakat

2018.05.14

Bejöttek az árcsökkentő akciók, egy év alatt 76 százalékkal nőtt a világhálón keresztül jegyet vásárlók száma, és az automaták is 22 százalékkal népszerűbbek.

Ez már tényleg megéri: mától 20 százalékos kedvezmény a vonatokon

2018.03.30

Ekkora jutalom jár azoknak, akik számítógépen vagy telefonon vesznek jegyet a csúcsidőn kívüli járatokra.

Átadták az angyalföldi vasutat a tömegközlekedéssel összekötő beruházást

2017.12.31

Mostantól a villamos- és buszjáratok, illetve a vasút között akadálymentes, lifttel ellátott kapcsolaton keresztül lehet átszállni.

Felújítják a Gubacsi hidat: kevesebbet kell várni a dugóban

2017.10.05

Gyorsabban lehet majd haladni gépjárművel a fővárosi Csepelt a XX. kerülettel összekötő Gubacsi híd felújítása után a környéken. Kiírták a pályázatot a megvalósítási tanulmányra és a terület vasúti szakaszainak átalakítási terveire.

Harmadik vágánnyal bővül a Déli összekötő vasúti híd

2017.08.16

Már készül hazánk legforgalmasabb vasúti összekötője bővítésének kiviteli terve.

Döntés született: 32 milliárd forintos vasúti fejlesztés indul

2020.08.26

Helyi

32 milliárd forintot biztosít az állam a kötöttpályás projektek előkészítésére.

Jó hír a Vác felé ingázóknak: újra forgalomba állt a KISS

2020.08.24

Helyi

Az emeletes motorvonatok 24 ezer új ülőhelyet jelentenek, ez meglévő 123 Flirt motorvonattal együtt 48 ezer korszerű ülőhelyet jelent 2022-re.

Napi két vonatjárat létesült Prága Bécs és Budapest között

2020.07.31

Helyi

A cseh magántulajdonú vasúttársaság naponta kétszer oda-vissza közlekedő vasúti járatot indított.

Leszakadt felsővezeték miatt késnek a vonatok a főváros környékén

2020.06.22

Helyi

A Zugló és a Városliget között keletkezett hiba elhárításán már dolgoznak a szakemberek.

Dunakeszin rajtol el a magyar vasúti járműgyártás eddigi legnagyobb projektje

2020.06.09

Gazdaság

A Dunakeszi Járműjavítóban egy 350 milliárd forint értékű megrendelés több mint felét gyártanak majd le: 680 vasúti vagont.

Februártól állnak forgalomba az emeletes vonatok a váci és a szolnoki vonalon

2019.09.04

Fókuszban

A KISS-vonatok forgóvázat Szolnokon gyártják majd, az összeszerelés nagy részét és az üzembehelyezést a Dunakeszin végzik.

Újra keresik a tervezőt KÖKI felújítására

2019.05.26

Helyi

A főváros egyik legjelentősebb vasútállomását új felüljáró fogja kiszolgálni, és Kőbánya irányából is megnyitják.

Jövő nyárra befejeződik a vasúti felújítás Százhalombatta és Ercsi között

2019.01.24

Pest megye

A Mészáros és Mészáros és a Vasútépítők munkájának köszönhetően 15,7 kilométer hosszan bővül ki a pálya, fél évvel későbbre pedig már Pusztaszabolcsig elkészül a korszerűsítés.

Két hétre teljesen lezárják a Déli pályaudvart

2018.09.18

A MÁV tájékoztatása szerint halaszthatatlan karbantartási munkákat végeznek a vágányokon, a felsővezeték-hálózaton és egyéb fontos berendezéseken.

Százötven újabb fiatal vehet részt a Gyermekvasút munkájában

2018.06.09

A 10-12 éves gyerekek négy hónapos képzés után szállhatnak fel vasutasként a Széchenyi-hegyi Gyermekvasútra.

Túrázók figyelem, közelebb jön a Pilis!

2018.04.08

Újra lesz vasúti összeköttetése Dömösnek, márpedig a vonat fél órával gyorsabban ér oda Budapestről, mint a busz.

Növelik a vasúti közlekedés biztonságát Budapest és Esztergom között

2018.03.02

Leányvár, Esztergom-Kertváros és Esztergom állomásokon új kiegészítő biztosítóberendezési munkákat végeznek el.

Ezért késted le az utóbbi napokban a vonatot!

2017.12.14

Az egyik legzsúfoltabb ingajárat, a Vác és Budapest között közlekedő S70-es vonatai vasárnap óta hamarabb érkeznek reggelente a megállókba.

A föld alá vezetve kapcsolják össze a metróval a gödöllői HÉV-et

2017.09.08

Öt új állomás, sűrűbb járatok, gyorsuló és bővülő szerelvények fejlesztik a napi 40 ezer utast szállító vonalat.

Felgyorsul a közlekedés a gödöllői vasúton

2017.08.03

Akár 160 km/órás sebességgel is haladhatnak majd a járatok a 1867-ben felépített Budapest-Hatvan-vasútvonal megújuló szakaszának legterhelhetőbben kialakított részein.