2024.03.29, Péntek

Torkos Csütörtök - ebédre, vacsorára feléért

2016.02.11. 11:36

Hirdetés

A mai nappal rendezi a Magyar Turizmus Zrt. a nagy népszerűségnek örvendő Torkos Csütörtököt. A sikeres éttermi akció 11. születésnapja alkalmából már egy teljesen új arculattal várja a vendégeket. Ebben az évben az ízeké, a magyar termékeké és hagyományoké a főszerep. Célja – az étterembe járás kultúrájának megszerettetésén túl -, hogy a lakosság és az ide látogató külföldiek a gasztronómián keresztül fedezzenek fel újabb magyarországi tájakat, kóstoljanak új, helyi ízeket, ismerjék meg a különböző régiók által kínált hagyományos magyar ételeket, valamint a gasztronómiához kötődő tradicionális magyar népszokásokat.

2016-ban a Gasztroélmények Éve a Torkos Csütörtökkel veszi kezdetét, és újra „ernyő alá vonja” a hazai gasztroeseményeket a Magyar Turizmus Zrt. koordinálásában. A csütörtöki kedvezményes éttermi fogyasztással induló tematikus év néhány nagyszabású, országos vagy azon is túlnyúló gasztronómiai eseményt ölel fel, mindez az egész év során regionális, helyi rendezvényekkel, külképviseleti és agrármarketing termékpályákhoz kötődő aktivitásokkal, kiadványokkal, játékokkal és korszerű, interaktív online megoldásokkal egészül ki. 

Az új arculat mellett az akció feltételei is részben megváltoztak: az étterembe járás, a gasztronómia és az új ízek kipróbálásának népszerűsítésére létrehozott Torkos Csütörtökön nem kötelező a vendéglátóhelyeknek az alkoholtartalmú italokra ötven százalékos kedvezményt adni. Minden más fogyasztásra továbbra is 50%-os kedvezményt kell nyújtani a csatlakozó vendéglátóhelyeknek 2016. február 11-én, a teljes nyitvatartási idő alatt. A feltételtől pozitív irányba természetesen eltérhetnek, vagyis továbbra is nyújtható az alkoholtartalmú italokat is magában foglaló teljes számla végösszegéből 50%-os kedvezmény, de ez nem kötelező. A választási lehetőség idén is a teljes a la carte kínálatra vonatkozik, külön erre az alkalomra készített szűkített menüsorral az akcióban részt venni nem lehet.

A Magyar Turizmus Zrt. idén minden eddiginél kiemeltebb figyelmet fordít a szabályok maradéktalan betartatására, hogy mind a vendégek, mind a vendéglátóhelyek elégedettsége a lehető legmagasabb fokú legyen. Az MT Zrt. az akció napján szúrópróbaszerű ellenőrzéseket fog végezni, keresi a hatóságokkal való leghatékonyabb együttműködés lehetőségét, mivel a szabályok megszegése szélsőséges esetben a szolgáltató akcióból való kizárását vonhatja maguk után.

A Torkos Csütörtök az új ízek megismerésén túl az étterembe járás népszerűsítésére létrehozott akció, így olyan szolgáltatók, akik kizárólag házhozszállítással foglalkoznak, nem vehetnek részt benne. A helyben fogyasztást is lehetővé tevő vendéglátóhelyeknek elvitelre vagy házhozszállítással nem kötelező a csatlakozási feltételek szerint kedvezményt adni, azonban természetesen ezt önkéntes alapon megtehetik.

Nyert a „Hetyke Paprikabajuszos Szakács”!

Idén a nagyközönség aktív bevonásával új, szerethető logót kapott a Torkos Csütörtök. Az MT Zrt. logó-tervező pályázatán 2015. december 15-ig várta a lelkes jelentkezők alkotásait, melyek közül szakmai zsűrizés után 4 pályaműből választhatta ki a nagyközönség online szavazás során a nyertes alkotást. A szavazatok alapján a Torkos Csütörtök logója, és egyben kabalafigurája a Hetyke Paprikabajuszos Szakács lett.

Először 2006-ban szervezte meg az MT Zrt. a Torkos Csütörtök néven ismertté vált éttermi akciót. A néphagyomány szerint Torkos Csütörtökön – annak ellenére, hogy a húsvéti 40 napos böjt kezdetét jelentő hamvazó szerdát követően ünnepeljük – ismét szabad volt húst fogyasztani a farsangi maradékok elfogyasztása céljából is.

De mi is a Torkos Csütörtök?

A magyar néphagyomány és szokásrend egyik kiemelt jelentőségű időszaka a farsang. Ez a húsvétot megelőző, vízkereszttől hamvazószerdáig tartó, váltakozó hosszúságú időszak számos érdekes, már-már elfeledett népszokásnak ad teret. Ilyen például a farsang elejét jelző "regélő hétfő" vagy a "farsang farkát" jelölő három jeles nap, a húshagyó kedd, a hamvazó szerda és a torkoscsütörtök. Az egyik ilyen népszokás felelevenítésével, a hamvazó szerdát követő torkoscsütörtök újjáélesztésével szeretnénk ráirányítani a figyelmet a hagyományok csodás tárházára, így jött létre a Torkos Csütörtök akció.

Ha a 40 napos böjtre esik a rendezvény, akkor miért most menjek étterembe?

Torkoscsütörtökön - annak ellenére, hogy a húsvéti 40 napos böjt kezdetét jelentő hamvazó szerdát követően ünnepeljük - ismét szabad volt húst fogyasztani, sőt bizonyos területeken a csütörtöki torkoskodás "kötelező" volt, már csak a farsangi maradékok elfogyasztása céljából is. Erről bővebben írtunk itt: Torkos Csütörtök, az újjáéledt néphagyomány

Mikorra esik jövőre a Torkos Csütörtök?

A Torkos Csütörtök mindig a hamvazószerdát követő napon tartandó, amely 2017-ben március 2-ra esik.

forrás: programturizmus.hu

Galéria

FókuszbanTorkos Csütörtökebédétteremvendéglátás

Ajánljuk még