2024.04.20, Szombat

Új kormányablak nyílt Érden

2016.02.06. 06:38

Hirdetés

Megnyílt Érd városának második, Pest megyének tizenötödik kormányablaka február 5-én, melyet Baltay Tímea, a Miniszterelnökség kormányablakokért felelős helyettes államtitkára, Aradszki András energiaügyért felelős államtitkár, a térség országgyűlési képviselője, Tarnai Richárd, Pest megye kormánymegbízottja, Ignácz István, a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatalának elnöke, valamint T. Mészáros András, Érd polgármestere adtak át.

Baltay Tímea, a Miniszterelnökség kormányablakokért felelős helyettes államtitkára elmondta, eddig országosan 241 kormányablak nyílt meg, számuk tavasszal további 27-tel bővül. Hangsúlyozta, hosszú utat tett meg a kormányablakok kialakítása, hiszen 2011-ben csupán 29 helyszínen, mindössze 29 ügykörben tudtak ügyfelet fogadni. Mára viszont jelentősen bővült a helyszínek mellett azoknak az ügyeknek is a száma, amelyeket a kormányablakokban el lehet intézni. Baltay Tímea elmondta, jelenleg már 623 ügytípussal fogadják az ügyfeleket a kormányablakokban, és számukat tovább bővítik folyamatosan. A kormány legfontosabb célja, hogy minél jobban megkönnyítse az állampolgároknak ügyeik intézést.

Tarnai Richárd, Pest megye kormánymegbízottja kijelentette, az ügyfélközpontú közigazgatás kialakítása azt jelenti, hogy az első helyen az ügyfél van az állam számára. A fejlesztések eredményeképpen a kormányzat az állampolgároknak olcsóbb, de magasabb minőségű szolgáltatásokat kíván nyújtani – mondta Tarnai Richárd.

A fejlődést jól példázza az a tény is, hogy a kormányzat mintegy 40 milliárd forinttal támogatja a térséget – emelte ki beszédében Aradszki András, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium energiaügyért felelős államtitkára, a térség országgyűlési képviselője.

Ignácz István, a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatalának elnöke többek között arra emlékeztette a hallgatóságot, hogy Érd az ország egyik legforgalmasabb, így legleterheltebb ügyfélszolgálata az országban.

Érd város polgármestere, T. Mészáros András azt mondta, a gyakorlat azt bizonyítja, hogy a kormányablakok rendszere beváltja a hozzá fűzött elvárásokat. T. Mészáros András kiemelte, az egyablakos ügyintézés a szolgáltató közigazgatás létrejöttét szolgálja.

Az ünnepség befejezéseként az átadást jelképező nemzeti színű szalagot Baltay Tímea helyettes államtitkár, Aradszki András országgyűlési képviselő, T. Mészáros András, Érd polgármestere és Tarnai Richárd kormánymegbízott közösen vágták át.

(Pest Megyei Kormányhivatal)

Galéria

ÉrdHelyikormányhivatalügyintézésállampolgár