2024.03.28, Csütörtök

Új óvoda épül Pomázon

2016.05.27. 09:08

Helyi születésű építész tervezte Pomáz új óvodáját, amely 400 millió forintos kormánytámogatásból valósul meg jövőre.

Hirdetés

Helyi születésű építész tervezte Pomáz új óvodáját, amely 400 millió forintos kormánytámogatásból valósul meg jövőre. A település kerékpárútra és bölcsődeépítésre is pályázik a VEKOP keretében.

A kormány még tavaly decemberben jelentette be, hogy költségvetésen belüli átcsoportosítás és fejezetkiegészítés révén több mint 130 önkormányzat kap támogatást fejlesztésekhez. Köztük van Pomáz is, ahol 400 millió forintból épül óvoda.

A település önkormányzata februárban írta ki a tervezési feladatok ellátására vonatkozó közbeszerzési eljárást. A négy jelentkező közül a szentendrei STOA Építészműterem Kft. lett a nyertes, a cég tulajdonosa és egyben tervezője a pomázi születésű Ásztai Bálint.

Az épület arculata a helyi környezetet tükrözi: a pomázi kanyargós, tömör kőfal kerítésekkel határolt utcákat. A telken egy gazdasági udvart és bejárót is kialakítottak, az épület nyugati oldalán egy több mint 3000 négyzetméteres játszóudvar lesz.

Nyáron közbeszerzés keretében kiválasztják a kivitelezőt, az építkezés várhatóan jövő szeptemberre fejeződik be.

A frissen megnyílt VEKOP pályázatok keretében az önkormányzat szeretne egy kerékpárútra és egy új bölcsődére is támogatást kapni. A bölcsőde az új óvodával közös telken kapna helyet. Pomáz az 1956-os emlékbizottsághoz is beadott egy pályázatot, melynek sikeressége esetén a meglévő '56-os emlékmű környéke is teljesen átalakul.

(epiteszforum.hu, pomaz.hu, magyarepitok.hu)

(kép: epiteszforum.hu)

Galéria

GazdaságPomázóvodafejlesztés