2024.03.28, Csütörtök

Újraszentelték a Nepomuki Szent János szobrot Gödöllőn

2016.05.26. 10:29

Újraszentelték a kastélykápolna előtt álló, felújított Nepomuki Szent János szobrot.

Hirdetés

Újraszentelték a kastélykápolna előtt álló, felújított Nepomuki Szent János szobrot. Az alkotást az A-Híd Zrt. felajánlásának köszönhetően restaurálták. A cég 2014-ben határozta el, hogy minden évben felújítják egy szobrát a mártírnak, mivel Nepomuki Szent János – többek között –a folyóknak, a hidaknak és a hajósoknak is a védőszentje. A múlt évben a III. kerületben hozattak rendbe egy ábrázolást, most pedig - a gödöllői szennyvíztelep korszerűsítését is végző cégnek - a városunkban álló alkotásra esett a választása.



A rendezvényen dr. Gémesi György polgármester mondott köszönetet a nemes felajánlásért, majd Sal László, az A - Híd Zrt. vezérigazgatója mondott rövid beszédet. Ebben úgy fogalmazott, véleményük szerint egy magyar cégnek nem csak az a dolga, hogy munkájában jól teljesítsen, hanem más területen is szerepet kell vállalnia.
A restaurálást Varga Zoltán Zsolt gödöllői kőszobrász, restaurátor végezte, aki röviden ismertette a szobor történetét, s kiemelte, a kastélykápolna előtt álló alkotás a hazánkban felállított 340 Nepomuki Szent János szobor között az egyik művészileg legszínvonalasabb barokk ábrázolás, ami két különlegességgel is bír: a feltehetően később hozzá kapcsolt oltár résszel és a két angyallal, amelyek a megszokottól eltérően nem a szent jelképeit, hanem egy-egy bőségszarut tartanak.
Az újraszentelést Hugyecz János, a Szentháromság templom plébánosa végezte.

forrás: godollo.hu / godollotv

Galéria

GödöllőHelyiNepomuki Szent JánosA-Híd Zrt.