2024.10.13, Vasárnap

Ez a bővítés oldja meg a hegyvidéki gimnázium kapacitásproblémáit

ted.europa.eu

2017.07.19. 14:56

A 750 millió forintos beruházás keretében elvégzik a Tamási Áron Gimnáziumhoz korábban épített új tömb zárómunkálatait is.

Egy emelettel magasabb lesz a Tamási Áron Gimnázium egyik része a budapesti XII. kerületben és befejezik a korábban megkezdett új épület munkálatait. A pályázatot a projekten már korábban is dolgozó Archibona Kft. nyerte, a 755 millió forintos befektetés során több óvodán és szociális házon is végeznek kisebb felújításokat.

A középiskolának korábban kapacitásproblémái voltak, ezeket oldja meg a két új fejlesztés. Pokorni Zoltán kerületi korábban elmondta: a Tamási az egyik legsikeresebb iskola a Hegyvidéken. Miközben az intézmény körzete kisebb lett, egyre több osztályt kell indítani - fejtette ki.

Helyiépítőipari cégekúj iskolaépületiskolaépítés