2024.10.14, Hétfő

Aki mind a 600 gyerekének tudja a nevét - itt vannak az új Aranyanyuk

MTI

2016.11.11. 12:50

Orvos, egészségügyi szakdolgozó, pedagógus és szociális területen dolgozó szakember vehette át idén a Richter Aranyanyu díját, amelyet az oktatásban, az egészségügyben és a szociális szférában dolgozó nők munkájának elismerésére alapítottak hat évvel ezelőtt.

A szervezők szerint az Aranyanyu mára igazi sikertörténetté vált: évről évre több száz jelölés érkezik rá. A zsűri idén is 16 nőt juttatott a döntőbe, akik közül kilencen díjban is részesültek: a négy kategória zsűri és közönségdíját, valamint a Ridikül Magazin különdíját csütörtökön adták át a Budapest Music Centerben.

Az orvos kategória közönségdíjasa a szavazatok több mint felével Rovács Melinda lett, aki gyerekkorától erre a pályára készült, jelenleg Nyergesújfalun körzeti gyermekorvos. Hitvallása szerint a gyerekek gyógyítása úgy teljes, ha az egész családot megismeri, megérti és ha kell, támogatja. A zsűri orvos kategóriában Schill Beáta neonatológust tüntette ki. A doktornő amellett, hogy koraszülöttekkel foglalkozik, azon is dolgozik, hogy szüleik valódi szülőkké válhassanak. Ő kezdeményezte Magyarországon elsőként az édesapák bevonását a koraszülött-ápolásba, valamint a kenguruzást, amikor a kezdetektől a szülők mellkasára fektetik a kisbabákat a nehéz körülmények ellenére is.

Az egészségügyi szakdolgozó kategória közönségdíjasa Garai Erzsébet, a kiskunfélegyházi Dialízis Központ főápolója lett, aki a művesekezelésre szorulókat segíti nap mint nap. A zsűri díját ebben a kategóriában Némethné Ignácz Andrea, a nagykanizsai Király Gyógyszertár vezetője vehette át, aki az intézményt egyfajta közösségi térré alakította.

kép: aranyanyu.hu

A pedagógus kategóriában a közönség a budapesti Kontyfa iskola tanárának, Kovács Nikolettának ítélte a díjat, aki amellett, hogy mind a 600 „gyerekének” tudja a nevét és sokszor nehéz élettörténetét, az élménypedagógia módszerével segíti diákjait az iskolán belüli agresszió és indulat kezelésében. A zsűri díjazottja Zémann Erika vezetőedző lett. A ritmikus sportgimnasztikát oktató pedagógus vallja, hogy a versenysportban csak motiválással, nem pedig büntetéssel lehet valódi eredményeket elérni.

Másodszor ismerte el a díj a szociális terület szakembereit, akik közül a közönség Mester Gyöngyi munkavállalási tanácsadónak adta az elismerést, a zsűri választottja pedig Tóthné Mikulás Veronika, a hajdúböszörményi idősek otthonának idősgondozója lett.

A Ridikül Magazin különdíját Mágoriné Sinka Eszter körzeti nővér vehette át.

A különdíjakkal együtt az elmúlt hat év során összesen 46-an vehették át munkájuk méltó elismeréseként a Richter Aranyanyu Díjat. A zsűriben idén is Dobó Kata színésznő, Kriston Andrea, a Kriston Intim Torna módszer kidolgozója, Nagy Tímea olimpiai bajnok párbajtőrvívó, valamint a díj alapítói, Beke Zsuzsa, a Richter Gedeon Nyrt. kommunikációs vezetője és Rácz Zsuzsa író foglaltak helyet.

Országosegészségügyszociális támogatásdíjakdíjak