2024.03.28, Csütörtök

Hogyan válhat piacképessé a magyar pulyka?

MTI

2016.09.07. 11:04

Őshonos kisállatok tenyésztését fejlesztik Gödöllőn, a keresztezések eredményeként többek között az őshonos pulyka és tyúk tenyésztési mutatói is javultak.

Hirdetés

A 844 millió forint összköltségű, 2013-ban indult őshonos kisállattenyésztést fejlesztő projektnek már számos eredménye van. A projektről Kustos Károly, a végrehajtó konzorciumot vezető Lab-Nyúl Kft. ügyvezető igazgatója kedden, Gödöllőn számolt be. A projekt célja, hogy keresztezéssel őshonos állatfajok piacképessé váljanak. Így kívánnak hozzájárulni a hazai őshonos nyúl-, pulyka- és tyúkfajták, valamint halfajok ökológiai tartáson alapuló tenyésztésének fejlődéséhez.

A konzorcium tagjai a Haszonállat-génmegőrzési Központ (HáGK), a V-95 Kft., a Lab-Nyúl Kft. és a Kaposvári Egyetem, de a munkában részt vesz a Bábolna Tetra Kft. és a Szent István Egyetem (SZIE) is.

Heincinger Mónika, a Lab-Nyúl Kft. munkatársa elmondta, hogy a konzorcium által hibridpulykával keresztezett két őshonos pulyka közül a bronzpulyka esetében biztatóak az eredmények, nőtt az értékes húsrészek aránya, növekedett a testtömeg.

Őshonos tyúkfajtákat is kereszteztek, s a részeredmények alapján megállapítható, hogy a keresztezetteknek jobb minőségű lett a húsa, mint a hagyományos, mai csirkéé - mondta Kovács-Weber Mária, a SZIE docense.

A magyar óriásnyúl

Matics Zsolt, a Kaposvári Egyetem tanszékvezető docense hozzátette, hogy a projekt keretében Magyarország egyetlen őshonos nyúlfajtája, a magyar óriás tenyésztésére többféle tartási rendszert is vizsgáltak. Az őshonos állatokat nem intenzív körülmények között kívánják tartani, ezért sokféle keresztezést és tartási körülményt vettek górcső alá, s számos adattal rendelkeznek. Ezek alapján dönthetnek a termelők, hogy akarnak-e őshonos fajtát tenyészteni.

A süllőknél és a süllőféléknél a tartási technológiák miatt nem lehet biztosítani a folyamatos ellátást egész évben, ismertette Szilágyi Gábor, a V-95 Kft. szaktanácsadója. Ezért a cég újfajta tartási rendszeren dolgozik. Mivel a süllő nehezen viseli az intenzív tartást, viszont a hozzá nagyon közel álló kősüllő kevésbé érzékeny a stresszre, keresztezik a két fajt. A folyamatban lévő munkában azonban még további keresztezésekre is szükség lehet, mert a kősüllő sokkal lassabban nő.

GödöllőGazdaságSzent István Egyetemállattartás