2024.03.28, Csütörtök
Jótékonysági főzést tartanak Monor lokálpatriótái
Monor-Facebook

Jótékonysági főzést tartanak Monor lokálpatriótái

Monor-Facebook

2016.09.28. 15:38

Szombaton szüreti felvonulás, majd bográcsolás vár mindenkit Monor utcáin és fesztiválcsarnokában, a bevételekből pályakezdőknek nyújtanak támogatást.

Hirdetés

Október 1-én a Monori Gazdakör ismét megszervezi a hagyományos szüreti felvonulást Monor utcáin. A menet 14 órakor indul a Gazdakör székháza elől, a Kistói utca és a Dózsa György utca kereszteződésétől. A Kossuth Lajos utcán a Vigadó elé érkeznek, ahol megállnak egy rövid bemutatóra, majd az Ady Endre utca, Móricz Zsigmond utca, Kistói út útvonalon jutnak el a Piac- és Fesztiválcsarnokhoz.

A csarnokban, ahová a menet érkezik, a Monori Lokálpatrióta Egylet szervez jótékonysági főzést, idén immár hetedik alkalommal. A főzőcsapatok már délután 1 órától ott lesznek, majd dr. Zsombok László, Monor polgármestere fél 3-kor beszéddel és emléklapok átadásával nyitja meg az eseményt. A bográcsos ételek mellett monori borokat lehet megkóstolni, s a rendezvény bevételével két monori pályakezdő zeneművészt támogatnak.

MonorjótékonyságHelyi