Hirdetés


A Beatles-ről írt Facebookon egy József Attila-díjas szerző, könyv lett belőle
usnews.com

A Beatles-ről írt Facebookon egy József Attila-díjas szerző, könyv lett belőle

MTI

2017.03.30. 16:36

Benedek Szabolcs az együtteshez kapcsolódó sztorikat „A Beatles vágatlanul” című kötetben gyűjtötte össze, mellyel jelentősen árnyalja a gombafejűekről a köztudatban élő képet.

„A történetek rövid Facebook-bejegyzésekként indultak, amelyek a Beatleshez köthető egy-egy esemény évfordulójához kapcsolódtak, vagy éppen olvastam valamit róluk, ami megragadott. Azokat céloztam meg, akiknek nincsenek elmélyült ismeretei a zenekarról, de azért érdeklődnek a téma iránt. A sztorik más beállításban mutatják meg a csapatot, mint amit erről korábban a többség gondolt” - mondta a magát hivatásos Beatles-rajongónak tartó Benedek Szabolcs.

A posztokból hosszabb írások lettek, amelyek a Gittegylet című kulturális portálon voltak olvashatóak tavaly januártól. Az első ilyen David Bowie halálához kapcsolódóan az elhunyt sztár és a Beatles közötti érintkezési pontokat szedte össze. „A könyvbe is bekerült, hogy Bowie második lemeze anyagát leadta a Beatles-tagok által alapított Apple Records kiadónak, de az anyag valahol elkallódott. Az is benne van, milyen kapcsolat fűzte George Harrisont Madonnához 1986-ban egy film forgatása idején.”

Az összegyűjtött és kibővített, történeti összefüggésekbe ágyazott sztorikat, amelyek közül néhány az elmúlt években különféle folyóiratokban (Élet és Irodalom, IPM) is olvasható volt, a Helikon Kiadó jelentette meg a zenei témákat feldolgozó Trubadúr Könyvek sorozatában.

 

A könyv egyik legérdekesebb része a Beatles magyar vonatkozásait taglalja

Szerepel benne Dezo Hoffmann, a zenekar magyar származású fotósa, Liz Taylor 1972-es budapesti születésnapi partija, amelyen Ringo Starr is részt vett, Havadtőy Sámuel, Yoko Ono John Lennon 1980-as halála utáni élettársa, valamint a hazai koncertek, Paul McCartney (2003) és Ringo Starr (2011) Aréna-estje mellett Yoko Ono 1986-os fellépése a Hungexpón.

„1993 márciusában Yoko Onónak volt egy kiállítása Budapesten, és ott aláírattam vele a diákigazolványomat, McCartneyt viszont több külföldi koncertjén vártam hiába a művészbejárónál. Már a mostani könyvet megelőző internetes bejegyzések kapcsán szerettem volna Esterházy Péterrel hosszabban beszélni arról, milyen volt, amikor tinédzserként, egy németországi rokonlátogatás mentén ott volt a Beatles 1966 júniusi esseni koncertjén, sajnos a beszámolót betegsége, majd tavalyi halála megakadályozta” - tette hozzá az író.

Eddig öt McCartney-koncertet (a budapesti mellett kettőt Bécsben, egyet-egyet Münchenben és Párizsban) látott, és természetesen a budapesti Ringo Starr-bulin is ott volt (utóbbi meglehetősen nagy bukásként értékelhető, kevés nézőt vonzott).

 

Még nem is hallotta a zenéjüket, de már rajongóvá vált

Benedek Szabolcs elmondta, hogy tizenegy évesen lett Beatles-rajongó, amikor szülei könyvespolcán rálelt Ungvári Tamás Beatles bibliájára. „Előbb olvastam róluk, mint hogy igazán hallottam volna a zenéjüket, aztán lement a rádióban néhány műsor a dalaikkal.” Bár évtizedek óta ismeri a Beatles szakirodalmát, még számára is újdonságként hat egy-két információ. A szakirodalomban általánosan elfogadott nézet alapján például a közelmúltig úgy tudta, a világ első stadionkoncertjét a Beatles adta 1965-ben a New York-i Shea Stadiumban. Nemrég azonban rá kellett döbbennie, hogy a helyszín nem stimmel, mert a Beatles már egy évvel korábban, 1964 augusztusában fellépett a kanadai Vancouverben egy nyitott stadionban, majd nem egészen egy évvel később Madridban is volt koncertjük egy bikaviadal-arénában.

A szerző megemlítette, hogy az elmúlt években sorra kerülnek elő a korábbi Beatles-legendáriumba nem feltétlenül illő történetek, tavaly például Paul McCartneyról jelent meg egy meglepetésekkel teli vaskos életrajz a több Beatles-könyvet is jegyző Philip Norman tollából. „Az én könyvemben igyekeztem megírni a sztorik minden lehetséges aspektusát.”

Benedek Szabolcs néhány saját korábbi könyvére is támaszkodhatott, hiszen 2000-ben (Bárány Andreával közösen) Paul McCartneyról, egy évvel később George Harrisonról jegyzett könyvet, 2002-ben egy novelláskötete jelent meg John Lennonról, 2012-ben pedig Beatles-apokrif címmel a gombafejűek szólóéveit írta meg.

A 44 éves író április 12-én a fővárosi Muzikumban, 21-én az egri Road Beatles Múzeumban tart író-olvasó találkozót a Beatles vágatlanul megjelenése alkalmából, amely a huszadik kötete. Eddigi fontosabb regényei: Báthory Zsigmond (2002), Parázsvölgy (2005), A vérgróf (2012), Focialista forradalom (2013), A kvarcóra hét dallama (2015). Következő, a monarchiabeli Fiuméról szóló regénye (A fiumei cápa) az idei Ünnepi Könyvhétre jön ki.

zenekönyv