2024.10.03, Csütörtök

Fotókiállítás nyílt arról, amikor a képzelet és a valóság határa illékonnyá válik

MTI

2017.07.11. 23:06

A Sziget Fesztivál elmúlt negyed évszázadát mutatja be a Robert Capa Központban nyár végéig megtekinthető tárlat.

Budapesten, a Robert Capa Fotográfiai Központban nyílt meg a Sziget 25 - Fesztiváltörténelem fényképeken című tárlat, ahol Benkő Imre fekete-fehér képei a fesztivál 1993 és 2016 közötti időszakát mutatják meg, míg a Rockstar Photographers - Csudai Sándor, Fűrész Zsolt, Kálló Péter, Mudra László, Major Kata, Mohai Balázs és Varga Benedek - színes fotói az elmúlt négy évből adnak válogatást.

Gerendai Károly, a Sziget egyik alapítója a kedd esti megnyitón hangsúlyozta, hogy a tárlat a fesztivál fejlődéstörténetét mutatja be, azt, hogy egy poros, kezdetleges házibuli hangulatból az évek során miként vált Európa egyik legnagyobb és legjobb fesztiváljává. „Most már nemcsak a mi életünkben fontos a Sziget, ami nekünk a hétköznapokat is jelenti, hanem lassan Magyarországnak az életében is tényezővé vált az, amibe mi a haverokkal belekezdtünk" - emelte ki.

Gerendai Károly, a Sziget fesztivál alapítója, főszervezője (b4) beszélget Mudra László, Varga Benedek, Kálló Péter, Benkő Imre, Fűrész Zsolt és Major Kata fotográfusokkal (fotó: MTI)

Kezdetben egyáltalán nem gondolták volna, hogy idáig eljuthat a fesztivál, annak idején azt se tudták, hogy a következő alkalmat miként szervezik meg. Kezdetben senki sem gondolta volna, hogy lesz 25. alkalom, de szerencsére voltak olyanok, mint Benkő Imre, aki az elejétől kezdve ráérzett és ott volt a kamerájával. Ma már a Szigetnek van hivatalos fotós csapata, akik dokumentálják az eseményeket - tette hozzá Gerendai Károly.

 

Az élményszerűséget segítő installációt alkalmaztak

Müller Péter Sziámi, a Sziget másik alapítója felidézte, hogy a fesztivál annak idején valóban házibuliként indult. A Sziámi zenekar és köre Zalában hívott össze egy nyaralást nyolcvan embernek. A rákövetkező évben már túl sokan jelentkeztek, ezért keresniük kellett egy másik helyszínt. „A szó lelki értelmében magaménak érzem a Szigetet. Úgy vagyok vele, mint a gyerekemmel, aki, amikor megszületett, pici és vicces volt, majd megnőtt és komoly lett, amit örömmel és büszkeséggel nézek" - hangsúlyozta Müller Péter Sziámi, hozzátéve hogy a kiállított fesztiválképeken egyszeri érzelmi pillanatok villannak fel.

MTI

Csizek Gabriella, a kiállítás kurátora elmondta, hogy Benkő Imre 24 éven keresztül fotózta a Szigetet. A kiállításra egy „különös” és az élményszerűséget segítő installációt hoztak létre, amely átforgatta a történetet: a klasszikus, fekete-fehér fotográfiákat light boxokba, míg a színes képeket vetítéseken vagy print formában tekinthetik meg az érdeklődők. A 25 év ugyan meghatározta a kiállítás kialakítását, de a kiállított fotók nem szigorú időrendben sorakoznak egymás után. „A fesztivál élményszerűsége, sokszínűsége, az a típusú szabadság megélése, amikor a képzelet és a valóság határa illékonnyá válik, sokkal fontosabb, minthogy mechanikusan ragaszkodjunk az évszámokhoz" - magyarázta a kurátor.

A kiállítás augusztus 31-ig tart nyitva.

AjánlókiállításfesztiválSziget Fesztiválfotók