2024.04.19, Péntek

Rendhagyó Arany János-kiállítást nyitott a Magyar Írószövetség

mti

2017.09.19. 11:42

Kültéri kiállítást rendeznek a budapesti Erzsébetvárosban az Arany-emlékév kapcsán. Vers- és novellapályázat is indul.

Hirdetés

A Magyar Írószövetség Bajza utcai és Városligeti fasori kerítésein láthatóak az Arany János születésének 200. évfordulója alkamából tartott Arany-emlékév kapcsán megrendezett kültéri kiállítás elemei – mondta el a szervezet elnöke, Szentmartoni János.

A fővárosi tárlat célja az, hogy a járókelők kedvet kapjanak a a költő verseinek olvasásához, ezért, valamint a jó olvashatóság érdekében több Arany-idézet is megjelenik a tekintetet vonzó fényképek és fényképösszeállítások mellett. A válogatásban egyaránt képviseltetik magukat az időtlen emberi problémákat vizsgáló költemények és az olyan versek is, melyek sorait azóta igazolta az idő.

A 2018. április 1-jéig megtekinthető kültéri tárlat fotóiért Onda Péter, grafikájáért pedig Gréger Zsolt a felelős.

Az írószövetség az Arany-emlékév alkalmából vers- és novellapályázatot írt ki, melyekre a szervezet honlapján lehet jelentkezni.

AjánlókiállításkultúraArany János