2024.03.28, Csütörtök

Fogyasztóvédelmi ellenőrzések

kormanyhivatal.hu

2016.07.31. 08:26

A korábbi években tapasztalt jogsértések mértékéhez képest jelentős javulás történt, a vállalkozók egyre nagyobb figyelmet fordítanak a fogyasztóvédelmi előírások betartására.

Hirdetés

Ebben az évben egy hétvégére esett az immáron huszonnegyedik alkalommal megrendezett Váci Világi Vigalom, valamint a 31. Forma 1 Magyar Nagydíj. A Pest Megyei Kormányhivatal fogyasztóvédelmi szakemberei a július 23-i hétvégén mindkét helyszínen ellenőrizték a vendéglátóipari egységeket a turisták érdekében.

A két rendezvényen 104 kitelepült vendéglátóipari egység ellenőrzését végezte el a Pest Megyei Kormányhivatal Műszaki Engedélyezési és Fogyasztóvédelmi Főosztály Fogyasztóvédelmi Osztálya. A Hungaroring ellenőrzésében részt vettek Budapest Főváros Kormányhivatalának fogyasztóvédelmi szakemberei, valamint a Pest Megyei Kormányhivatal Foglalkoztatási Főosztálya Munkaügyi Ellenőrzési Osztályának munkatársai is.

„A korábbi években tapasztalt jogsértések mértékéhez képest jelentős javulás történt, a vállalkozók egyre nagyobb figyelmet fordítanak a fogyasztóvédelmi előírások betartására” – emelte ki az ellenőrzések kapcsán Tarnai Richárd Pest megyei kormánymegbízott.  Ide tartozik például az árfeltüntetés, a kiírt árnak megfelelő árfelszámítás, hiteles mérőeszközökkel való mérés, a kért és kifizetett mennyiségű itallal és étellel való kiszolgálás, az üzemeltető adatainak feltüntetése. „ A legnagyobb problémát a fiatalkorúak alkohollal való kiszolgálása jelenti immár több éve, ebben sajnos nem sokat változott a helyzet tavalyhoz képest” – tette hozzá a kormánymegbízott.

Az idei vizsgálat-sorozatnál a Váci Világi Vigalom esetében a tavalyi év 43 %-ához képest 18 %-ra, míg a Forma 1-es rendezvényen az elmúlt év 17 %-áról 10,7 %-ra csökkent a fogyasztóvédelmi jogsértések aránya.

(Pest Megyei Kormányhivatal)

Ajánljuk még