2024.10.12, Szombat

A ceglédiek is megemlékeztek a Autizmus Világnapjáról

2016.04.04. 11:56

A hagyományokhoz híven április 2-án, Cegléden is sokan összegyűltek kék léggömbökkel a kézben, vagy kék ruhadarabot magukra öltve.

A hagyományokhoz híven április 2-án, Cegléden is sokan összegyűltek kék léggömbökkel a kézben, vagy kék ruhadarabot magukra öltve, s a Szent György térről a naplemente után kék fénybe borult Református Nagytemplom kertjéig sétáltak. A kék szín jelképe onnan ered, hogy a múlt század végén egy autista kisfiú kérésére kék fénnyel világították ki New York egyik épületét.

Földi László országgyűlési képviselő a beszédében elmondta, hogy 2007-ben az ENSZ határozatban jelölte ki ezt a napot az Autizmus Világnapjának azzal a céllal, hogy felhívja a világ figyelmét az autizmusra, az autizmus spektrum zavarra, amely tízmilliók osztályrésze a Glóbuszon. A politikus többek között azt mondta: "Mély meggyőződésem, hogy a Földre mindenki feladattal, küldetéssel érkezik. Hívő emberként úgy vallom, hogy mindannyian Isten hatalmas tervének részei vagyunk. Az autisták is."

A honatya - a szelfik világában rohanó világunkról beszélve - szólt a XXI. század sok alakoskodó emberéről, és kijelentette: "Az autisták azonban őszinték. A saját világukban élnek, de ha figyelnek rájuk, ha segítünk nekik elviselhetővé tenni a mi világunkat, és kiépíteni az akadálymentes utat lélektől lélekig, akkor sokat tanulhatunk tőlük saját magunkról is." A képviselő hangsúlyozta, az a feladatunk, hogy egy akadálymentes társadalmat építsünk ki az autistáknak, családtagjaiknak és segítőiknek. Egy olyan világot, amelyben a megértés, az odafigyelés, a szeretet és az alkalmazkodás teszi le az első téglákat a lélektől lélekig vezető hosszú úton.

Földi László végezetül köszönetet mondott a Ceglédi Autista Központ kiemelkedő színvonalú munkát végző, tiszteletreméltó munkatársainak. Mint megfogalmazta: "Hálásak vagyunk az eredményeikért, és kitartást kívánunk további erőfeszítéseikhez."

Az igényes műsorban autisták is felléptek, s hatalmas tapsot kapott a kisiskolás Horti Balázs, aki elmondta Szabó Lőrinc Tavaszköszöntő című versét. A Cigle Népdalkör műsorában párját ritkítóan szép szólót énekelt Kiss Attila Andor. Az előadások sorát a Kossuth Lajos Gimnázium diákja, Rákosi Csenge folytatta Várnai Zseni, Csodák csodája című versével. Végezetül Kovácsné Kiss Andrea - egy autista kisgyerek édesanyja- osztotta meg éltük sorát az egybegyűltekkel, amelyhez óriási segítséget adnak az Autista Központ tanárai. Az anya elmondta aggodalmát és vágyát is, miszerint szeretné, ha Cegléden létesülne egy autistákat befogadó és nekik munkát adó intézmény, ahová az egyedül maradó beteg emberek bekerülhetnének.

forrás: cegled.hu

 

Galéria

CeglédHelyiautizmusautizmus