2024.10.03, Csütörtök

Egyedülálló hun leletre bukkant egy dunántúli turista

mti

2016.08.11. 15:46

Attila uralkodásakor végzett szertartás tárgyai kerültek elő a Dunántúlon, amiket a tisztítás és restaurálás után a Nemzeti Múzeumban lehet majd megnézni.

Egyedülállú, 125 tételből álló hun kori leletegyüttessel gyarapodott a Magyar Nemzeti Múzeum (MNM) gyűjteménye. Varga Benedek, az MNM főigazgatója a nagy értékű lelet sajtóbemutatóján elmondta, a hun kori tárgyakról egy túrázó értesítette a múzeumot. Az egyébként fűtés- és vízvezetékszerelő Ehmann Gábor egy észak-dunántúli túrautvonal mellett, falevelek közt pillantott meg egy nemesfém veretet, majd a lelőhely bolygatása nélkül felvette a kapcsolatot az MNM szakembereivel.

 

Patkó alakot formáltak a platón a hunok

Szenthe Gergely ásatásvezető régész hozzátette, június elején zajlott le a terepi kutatás jelentős része, majd műszeres kutatást is végeztek talajradarral és magnetométerrel. Ezután került sor az ásatásra, melynek során kiderült, hogy egy északi tájolású platón patkó alakban földelték el a tárgyakat, nyolc-tíz csoportban. 

A patkó nyugati szárát egy nyereg és szügy- vagy farhám, keleti oldalát egy zabla és fejhám veretei alkotják. Középen egy férfiviselethez tartozó együttes darabjait és egy nyílcsúcsot tártak fel.

Egy késtok verete (fotók: MTI)

 

Az áldozati rítusra készültek a tárgyak

Szenthe Gergely elmondása szerint sír, embercsontok a leletek környezetében nem kerültek elő. Ez arra utal, hogy a tárgyak egy áldozati rítus során kerülhettek a földbe, Attila uralkodása idején. Ezt az áldozati rítust a sztyeppei népek hagyományához kötik, melynek során bizonyos idővel a halál után tárgyakat ástak el a sír szűkebb vagy tágabb környezetében.

„Ebben az együttesben kimondottan a rítus számára készült tárgyak kerültek elő, használatra utaló nyomok ezért nincsenek, de a tudatos roncsolás nyomai jól megfigyelhetők” - számolt be Szenthe Gergely. Hangsúlyozta, hasonló leletegyüttest eddig még soha nem tártak fel.

Lószerszámdísz (fotók: MTI)

Az MTI kérdésére a múzeum munkatársai elmondták: a leletek restaurálása, tisztítása folyamatban van. A nyáron feltárt a hun kori műtárgyakból egy-két éven belül kiállítás nyílik.

KultúrarégészetMagyar Nemzeti Múzeum