Nem kellene reggeli műszakba kényszeríteni azokat, akiknek a belső órája éjjeli aktivitást diktál – állítja egy külföldi kutatás.
Az éjszakai baglyok korábban halnak, mint a koránkelő pacsirták - állapították meg egy 6,5 évig tartó kutatás során. A brit Surrey-i Egyetem és a chicagói Északnyugati Egyetem kutatói 430 ezer, 38 és 73 év közötti személy részvételével végezték kutatásukat. Eredményeik szerint az éjszaka szélsőségesen aktívaknál a kutatási idő alatt mintegy 10 százalékkal nagyobb volt a halálozás kockázata, mint a korai kelőknél.
„Ez a közegészségügy nem ignorálható problémája" - mondta Malcolm Schantz, a Surrey-i Egyetem kutatója. Úgy véli, a baglyoknak biztosítani kellene a lehetőséget, hogy későbbre halaszthassák a munkaóráikat. „A baglyoknak, akik megpróbálnak a pacsirták világában élni, komoly egészségügyi problémáik lehetnek" - mondta Kristen Knutson chicagói társszerző.
A résztvevők 27 százaléka vallotta magát „határozottan reggeli típusnak", és mintegy 9 százalékuk „határozottan esti típusnak". 35 százalékuk inkább reggel, 28 százalékuk inkább este aktív. Regisztrálták testsúlyukat, dohányzási szokásaikat és társadalmi helyzetüket is. A vizsgálat 6,5 éve alatt a résztvevők közül mintegy 10.500-an meghaltak. A baglyok csoportjában több mint 10 százalékkal többen hunytak el, mint a pacsirtákéban.
Az éjszakai baglyok hajlamosabbak a pszichés problémákra, diabéteszre, gyomor- és légzési panaszokra. Éjszakánként kevesebbet alszanak, több cigarettát, alkoholt, kávét vagy illegális drogot fogyasztanak. A nagyobb halálozási kockázat a tudósok szerint arra vezethető vissza, hogy az éjszaka aktívaknak állandóan belső órájukat leküzdve kell élniük. Alapulhat a pszichés stresszen, és azon is, hogy ezek az emberek a testüknek nem megfelelő időben esznek. Az alváshiány, az éjszakai ébrenlét vagy a drog- és alkoholfogyasztás is hozzájárulhat a korai halál kockázatához.
A szakértők szerint az éjszaka aktívak speciális bánásmódot igényelnek. Belső órájuk genetikailag meghatározott, nem egyszerű jellemgyengeség - emelték ki. „A munkaórákat rugalmasabbá kellene tenni a baglyok számára. Nem kellene őket arra kényszeríteni, hogy felkeljenek egy 8 órakor kezdődő műszakhoz" - tették hozzá.
Korábbi tanulmányok már kimutatták az összefüggést az alváshiány és a szív- és érrendszeri megbetegedésekre vagy diabéteszre való hajlam között, de ez az első alkalom, hogy a korai halál kockázatát is vizsgálták. A tanulmány a Chronobiology International című szaklapban jelent meg.
Újabb négy elemmel bővült az extrémpálya.